Volt miniszterek ellen emelnének vádat

Pozsony |

<p>Az SNS két volt minisztere ellen is vádat emelnének a faliújságtender ügyében, amely az első Fico-kormány alatt robbant ki.&nbsp;</p>

Lezárta a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a hírhedt faliújságtender ügyében indított vizsgálatot; a nyomozó öt személy, köztük a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) két exminisztere, Marián J. és Igor Š. ellen nyújtott be vádemelési javaslatot – tájékoztatta lapunkat Michal Slivka, az Országos Rendőrfőkapitányság sajtóosztályának munkatársa. A hatóság közbeszerzés manipulációjával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel és idegen tulajdon hűtlen kezelésével gyanúsítja őket. 

A közfelháborodást keltő ügy még 2007-re nyúlik vissza. Az időközben átszervezett építésügyi és régiófejlesztési minisztérium saját épületében, egy a nyilvánosság elől zárt folyosó faliújságán hirdetett meg egy 3,6 milliárd koronás (97 millió euró) pályázatot. Ezt követően három cégnek küldték el a pályázati felhívást, melyek közül kettő képviselői konzorciumként jeleztek vissza, egyedüli ajánlatként.  A Ján Slotához, az SNS akkori elnökéhez közel álló konzorciumhoz a Zamedia és az Avocat vállalat tartozott. Az ajánlatot sikeresként értékelték ki, annak ellenére, hogy formailag hibás volt, és már a kiértékelést követő napon aláírták a győztes konzorciummal a szórólapok, reklámfilmek és logók kidolgozására szóló, 97 millió eurós szerződést.  A sajtó és a közvélemény nyomására Robert Fico első kormánya megszüntette a pályázatot, és leváltotta az SNS két miniszterét, Igor Štefanovot és Marián Janušeket. 12 millió euró azonban már a két magáncégnél maradt, ezt az összeget Brüsszel nem fizette ki Szlovákiának. A nyomozók szerint egyértelműen sikerült igazolni, hogy a gyanúsítottak úgy írtak ki egy közbeszerzést, hogy a feltételek egy előre kiválasztott pályázónak kedvezzenek. Ráadásul a szerződésbe foglalt 97 millió euró csupán a győztes jutalma volt, a projekt kivitelezésével összefüggő kiadásokat külön számlázhatta, így fel sem lehet mérni, milyen lett volna a reális összeg, amit a projektért teljes egészében kifizettek volna. A rendőrség egyébként tavaly egyszer már lezárta a vizsgálatot, az ügyészség utasítására viszont a nyomozati aktát újabb bizonyítékokkal kellett kiegészíteni. Ha bebizonyosodik a gyanúsítottak bűnössége, 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?