Vladimír Pčolinský, az SIS volt igazgatója előzetes letartóztatásba kerül

Vladimír Pčolinský

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság a hétfői zárt ülésén Vladimír Pčolinský, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt igazgatójának előzetes letartóztatása mellett döntött.

A TASR hírügynökséget Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője tájékoztatta.

A bíróság szerint fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye. „A 2T szenátus a mai zárt ülésén bírálta el Vladimír Pčolinský terhelt panaszát, melyet a Bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) március 14-ei határozata ellen emelt. A szenátus úgy döntött, hogy a megtámadott határozatot semmissé nyilvánítja, majd ő maga rendelte el a terhelt előzetes letartóztatását a Büntető Törvénykönyv 71. paragrafusa 1. bekezdés b pontjával összhangban” – közölte a szóvivő.

A Legfelsőbb Bíróság egyben elutasította a terhelt kérelmét, melyben indítványozta az előzetes letartóztatás pártfogó felügyelettel, illetve óvadékfizetéssel való kiváltását.

„Tiszteletben tartom a Szlovák Legfelsőbb Bíróság döntését” – reagált a TASR megkeresésére Eva Mišíková, Vladimír Pčolinský védőügyvédje. Üdvözölte, hogy a bíróság szerint a terhelt esetében nem áll fenn a bűnismétlés veszélye. Bővebben egyelőre nem kommentálta a Legfelsőbb Bíróság döntését, mivel még nem kapta kézhez az írásbeli indoklást. 

Vladimír Pčolinskýt március 11-én, kora reggel vették őrizetbe a NAKA emberei. Azzal gyanúsítják őt, hogy Boris B.-vel, az SIS volt igazgatóhelyettesével együtt 40 000 euró értékben kenőpénzt fogadtak el Zoroslav K. vállalkozótól és csődügyvédtől. A vállalkozó cserébe állítólag azt kérte, hogy az SIS ne figyelje meg őt. Két bűnbánást tanúsító személy tett tanúvallomást ellene.

Aznap, amikor az ŠTS az előzetes letartóztatása mellett döntött, Vladimír Pčolinský lemondott az igazgatói tisztségéről. A döntést elfogadta a kormány és Zuzana Čaputová államfő is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?