Közélet

Vizsgálati fogságba került a Vámszedő-akció keretében őrizetbe vett Peter B.

Vizsgálati fogságba került Peter B. vállalkozó, valamint Milan G., a pénzügyi igazgatóság informatikai osztályának volt igazgatója, akiket a Vámszedő fedőnevű akció keretében vettek őrizetbe. Erről a Bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) vizsgálóbírója döntött hétfőn. A TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője tájékoztatta.
TASR

2021. február 1. 17:26

bíróság illusztráció
- Képarchívum, illusztráció

A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a terheltek esetében fennáll a kollúzió, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélye. Mindketten fellebbeztek a döntés ellen.

Rajtuk kívül előzetes letartóztatásba került František I., a pénzügyi igazgatóság volt elnöke és Jana R. is.

„A döntés nem jogerős, a fellebbezésekről a Szlovák Legfelsőbb Bíróság fog dönteni” – közölte Kudjáková.

František I., Milan G. és Jana R. ellen hűlten kezelés különösen súlyos bűncselekménye ügyében indult eljárás. Peter B. vállalkozót kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Elszúrt Szputnyik V-vakcina

Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

telefon k

Sokan mindenhez hozzáférést adnak

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

koronavírus Sinopharm

Kína fontolóra vette vakcináinak keverését az alacsony hatékonyságuk miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.