Visszaüthet a biztosítóval szembeni tartozás

15 millió euró hitelt vett fel a megye
Pozsony |

Egyre többen panaszkodnak arra, hogy a bankok olyan tartozást is negatívumként rónak fel nekik a hitelfelvételnél, amelyről nem is tudtak. A legtöbb ilyen rejtett adósságot a Szociális Biztosítóval szemben halmozták fel.

„A biztosítottaknak nem szabadna alulbecsülniük a Szociális Biztosítóval szemben fennálló tartozásaikat” – figyelmeztet Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője, aki szerint ez elsősorban a hitelt igénylőknek jelenthet gondot, hiszen a bankok a tartozás miatt problémás ügyfélként kezelhetik őket. Višváder szerint ezért a hitel iránt folyamodóknak az első körben mindenképp érdemes utánanézniük annak is, hogy nincsenek-e tartozásaik.

„Az sem nyújt százszázalékos biztonságot, ha az esetleges tartozásunknak a Szociális Biztosító honlapján közzétett adóslistán nézünk utána. Ezen ugyanis csak azok szerepelnek, akiknek az adóssága meghaladja a 3,32 eurót. A Szociális Biztosító csak azon tartozások behajtásával köteles komolyan foglalkozni, amelyek meghaladják az 5 eurót, ugyanakkor az alacsonyabb tartozás sem évül el, és a banki hitel igénylésénél problémát okozhat” – mondta Višváder. A Szociális Biztosító ugyanis rendszeresen kiadja a pénzintézeteknek a teljes adóslistáját, amelyen azok is szerepelnek, akiknek a neve a biztosító honlapján nem jelenik meg. A tartozással a legtöbb problémát a kisvállalkozók esetében tapasztalják.

„A hitel igénylésénél a legtöbb gondja azonban azoknak az alkalmazottaknak van, akiknek a munkáltatója nem jelentette be a Szociális Biztosítónak az alkalmazott bruttó fizetését, amely a banki hitel elbírálásához elengedhetetlen. Ilyen esetekben késhet a hitel elbírálása, a Szociális Biztosítónak ugyanis utólag kell kikérnie ezt az adatot” – tette hozzá Višváder. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?