Visszautalták Horváth Lehel ügyét a Speciális Büntetőbíróságnak

Horváth Lehel

A Legfelsőbb Bíróság visszautalta a dunaszerdahelyi Sátor-banda sírásójaként emlegetett Horváth Lehel ügyét az ügyben első fokon ítéletet hozott Speciális Büntetőbíróságnak. 

A vádlottat első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték – tájékoztatott Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.

„Első fokon nem vizsgálta a bíróság a döntés szempontjából releváns összes körülményt” – magyarázta Važanová. Az elsőfokú bíróságnak újra kell tárgyalnia az ügy egyes részeit, és döntést kell hoznia.

Horváth Lehel ellen ötrendbeli gyilkosság, bűnözői csoport alapítása, támogatása, valamint amiatt emeltek vádat, hogy ellopott 45,5 millió szlovák koronát egy széfből Dunaszerdahelyen. A tárgyaláson azt állította, jogtalanul vádolták meg.

Az áldozatai között van Sátor Lajos, a bűnözői csoport vezére, valamint strómanok, és a banda másik vezetője, Reisz András is. Reisz a bűnözői csoport könyvelője volt. A „sírásó” a gyanú szerint még 2006-ban gyilkolta meg, miután a Sátor-banda más tagjaival megállapodott ebben. A vádirat szerint 2003-ban követte el az első gyilkosságot, amikor Karika Csabát megölte. Horváth Lehel lelőtte az áldozatait, majd a tetemeket úgy tüntette el, hogy húsdarálóban ledarálta. A Dunaszerdahely melletti Csótfán, az egykori szövetkezet telephelyén ásta el a maradványokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?