Visszatért a szlovák Cattani

Pozsony |

<p>Négy évvel ezelőtti leváltása után Jaroslav Spišiak, az akkori országos rendőrfőkapitány-helyettes azt mondta, már nem akarja, hogy bármilyen köze legyen a rendőrséghez.</p>

Hétfőn viszont elfogadta Daniel Lipšic belügyminiszter ajánlatát, és elfoglalta az országos rendőrfőkapitány posztját.

Kinevezése után elmondta: „Ha nem fogadtam volna el a felkérést, egész életemben szenvedtem volna, de én nem akarok szenvedni; szenvedjenek azok, akik megérdemlik.”

Spišiak Ján Packát váltja a poszton, aki szombaton távozott a rendőrségtől. Lipšic szerint Spišiak olyan rendőrkapitány lesz, akinek vezetése alatt a rendőrség mindenkit – a politikusokat beleértve – egyformán fog kezelni, s aki nem engedi majd, hogy bárki bármit csak úgy „elintézzen” magának a hatóságoknál. „Sohanem gondoltam volna, hogy az országban egyszer olyan kormány alakul, amely valóban igazságot akar majd, amely felveszi a harcot a bűnözéssel és nem csak beszélnifog róla” – szögezte le Spišiak.
Az új rendőrfőkapitány első sajtótájékoztatóján szűkszavú volt. Mint mondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse a miniszter elvárásait. Nem akart nyilatkozni a rendőrség előző vezetésének botrányairól, Malina Hedvig megveréséről vagy Daniel Tupý meggyilkolásáról. Azt sem árulta el, kiket nevez ki két helyettesének. „Rengeteg tehetséges rendőr van szolgálatban és civilben is. Közülük fogok választani. Mivel még nem született döntés, nem árulok el többet” – mondta helyetteseiről.

Spišiak nem akarja szó nélkül leváltani az összes kerületi rendőrkapitányt és más tisztségviselőt. „Megvizsgálom tevékenységüket és azt, mennyire van összhangban munkájuk az én elképzeléseimmel. Időben tájékoztatni fogom a közvéleményt minden módosításról” – mondta. A rendőrség előző vezetéséből egyébként már csak Michal Kopčík, Packa első helyettese marad tisztségben. Stanislav Jankovič, a korábbi rendőrkapitány második helyettese szintén a hétvégén szerelt le.

Spišiak 2001 szeptemberében került először a rendőrség vezetésébe, korábban dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány volt, nevéhez fűződik az ország legismertebb maffiagyilkosságának, a Pápay-klán lemészárlásának a felgöngyölítése. A sajtótól a szlovákiai Cattani elnevezést érdemelte ki, mert karrierje során az alvilág elleni harcot tartotta prioritásának. Az újságírók körében rendkívül közkedvelt Spišiak a múltban számtalan „aranyköpéséről” is ismert volt. Az egyik legismertebb kijelentése egy bűnbanda felszámolásával volt kapcsolatos: „Ők tudják, hogy miért, és mi is tudjuk, hogy miért. Annyit elég mondani, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják.” Arra a kérdésre, milyen prioritásai lesznek a rendőrség élén, hétfőn azt válaszolta: „Leginkább azokat a dolgokat kell megoldani, amelyeket most nem árulhatok el.” Spišiakot a rendőrkapitány-helyettesi tisztségéből 2006 augusztusában menesztette Robert Kaliňák akkori belügyminiszter, azóta a Slovnaft társaság biztonsági szolgálatának volt a vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?