Visszatérhetnek a tömeges sportrendezvények?

A javaslat szerint a tömegrendezvényeken azonban csak a beoltottak vehetnének részt – erről a parlamentben pénteken szavaznak.

Az állam a korábbinál sokkal előnyösebb feltételekkel nyitná meg a stadionok kapuit, de csak az oltottak számára. Erről a javaslatról a parlament pénteken fog szavazni.

A sportrajongók előzetesen rámutattak arra, hogy a pápa szeptemberi látogatásakor tömegek vehetnek majd részt az egyes szentmiséken és találkozókon, azonban a stadionokban még mindig csak ezer néző tartózkodhat. Az enyhítések szorgalmazását a tömegrendezvények szervezői kezdeményezték.

A beoltott nézők számának növelése a kulturális eseményeken az az út, amelyen el szeretnénk indulni” – mondta Natália Milanová (OĽaNO) kulturális miniszter.

A tömeges sportrendezvények és kulturális események megvalósulásához a parlamentnek jóvá kell hagynia az oltottakat támogató törvényt. További részletek nem derültek ki, így egyelőre nem tudni, milyen feltételek mellett változnának a nézőszámra vonatkozó korlátozások.

(br, tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?