A fertőzés miatt a sokak által várt Lecsófesztivál is elmarad
Betiltották a tömegrendezvényeket a sárgaság miatt Nagykaposon, az e hétvégi Lecsófesztivál is elmarad
A típusú hepatitisfertőzés, ismertebb néven sárgaság jelent meg augusztus elején a nagymihályi járásbeli Nagykaposon. A fertőzés terjedését a hónap elején a Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) nagymihályi kirendeltsége is megerősítette. Míg a kezdetekben nyolc sárgaságos megbetegedésről tudtak, a múlt hét pénteki jelentés szerint már 26 fertőzöttet regisztrálnak. A hivatal ennek fejében betiltotta a tömegrendezvényeket, s emiatt a hét végére tervezett Lecsófesztivál is elmarad.
Ahogy azt az Új Szónak Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, a közegészségügyi hivatal szorosan együttműködik Nagykapos önkormányzatával, a gyerekorvosokkal és a körzeti orvosokkal, továbbá az Egészséges Régiók nevű szervezet képviselőivel az orvosi vizsgálatok és a járványügyi intézkedések megvalósításában. „Az RÚVZ legutóbbi, múlt hét pénteki aktualizációja szerint 26 fertőzött van városunkban, de a hivatal arról is tájékoztatott bennünket, hogy egy, a Nagykaposhoz közeli Csicser településről származó, jelenleg Magyarországon élő lakos is pozitív lett. Ezt az értesítést a külügyminisztérium is megerősítette. A helyzetet minden egyéb mellett az is súlyosbítja, hogy a betegség a városunkban működő éttermek egyikében, konkrétan két alkalmazottnál is felütötte a fejét. A RÚVZ ezen fejlemények miatt döntött úgy, hogy határozatlan időre betiltja városunk területén a tömegrendezvények szervezését” – közölte lapunkkal Nagykapos polgármestere. Értesüléseink szerint a hivatal a szóban forgó éttermet is bizonyos ideig bezáratta.
Fertőzött gyerekek
Petrikán elmondása szerint többnyire fertőzött roma gyerekekről van szó, akik a helyi roma telepről származnak. „Míg az első fertőzötteket kórházba vitték, a legutoljára megbetegedetteket már otthon kezelték. Bíztunk benne, hogy a helyzet megoldódik, de miután az étterem alkalmazottai is elkapták a sárgaságot, a szakemberek ezt a döntést látták a legalkalmasabbnak. Nagyon elszomorít bennünket, hogy városunk egyik hagyományőrző rendezvénye, a Lecsófesztivál is elmarad, de mivel a szóban forgó betegség lappangási ideje akár ötven nap is lehet, s a rendezvényünkön rendszerint több ezren fordulnak meg, nem játszadozhatunk az emberek egészségével” – tette hozzá Petrikán Péter azzal, hogy a város legforgalmasabb intézményeiben és több üzletben is újra elhelyezték a kézfertőtlenítő berendezéseket. „Az eddigi információk szerint a legelső fertőzött egy helyi roma gyerek volt, aki egy bizonyos ideig a Kassához közeli Szepsiben tartózkodott. Szepsiben az év első felében többen is ebben a betegségben szenvedtek, ezért feltehető, hogy a gyerek ott kaphatta el és onnan hozhatta be városunkba a betegséget. A RÚVZ egyébként a fertőzöttek közeli hozzátartozóit is kivizsgálta. Sokak szervezetében találtak ellenanyagot, ami arra utal, hogy többen is úgy eshettek át a fertőzésen, hogy nem is tudhattak róla” – mondta a polgármester. Az RÚVZ tájékoztató röplapokat is készített és átadta azokat a városnak, az orvosi rendelőknek és az üzletláncoknak. A város a hangosbemondón és a honlapján tájékoztatta a lakosságot a fertőzésről és a higiéniai szakértők ajánlásairól. A városi hivatal felvette a kapcsolatot a városban működő Egészséges Régiók munkatársaival, hogy végezzenek felvilágosítást a városrész lakossága körében és fertőtlenítőszereket osszanak szét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.