Visszatérhet a hatalomba Szlovákia gengszter miniszterelnöke – írja egy neves külföldi lap Ficóról

s

A The Times ismét „gengszternek” nevezte Robert Fico volt miniszterelnököt.

A cikkben, amelyben a brit lap gengszterként hivatkozik Ficóra, a szlovákiai politikai helyzetről írnak a kormányválság és a miniszterek távozása nyomán.

A napilap szerint Robert Fico a hatalomba való esetleges visszatérését tervezi, ehhez pedig előrehozott választásokat szorgalmaz. „Egy szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsított volt miniszterelnök visszatérhet a koalíció összeomlása után” – jegyezte meg a Times. Megemlítették azt is, hogy Fico azután távozott miniszterelnöki posztjáról, hogy az országban hatalmas tüntetéseket szerveztek Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolását követően.

Az ismert brit napilap először 2022 áprilisában nevezte a Smer elnökét „maffiafőnöknek”, aki hivatali ideje alatt szervezett bűnözői csoportot vezetett. Arról is írtak, hogy funkciója betöltésekor Szlovákiát saját tulajdonává változtatta. „Luxusban élt, drága órákat hordott, és márvány padlózatú házban lakott” – tették hozzá.

Robert Fico és Robert Kaliňák, akik ellen jelenleg is nyomozás folyik, a gyanú szerint egy szervezett bűnbandában tevékenykedtek.

(the times, refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?