Visszahívná az ellenzék Matečnát

Gabriela Matečná
Pozsony |

Az ellenzék aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy egy rendkívüli parlamenti ülésen próbálják meg leváltani Gabriela Matečná (SNS-jelölt) földművelésügyi minisztert. Ennek fő oka az agrártámogatások körül kirobbant botrány, és hogy ennek kapcsán a miniszter asszony szerintük csődöt mondott. Ezt pénteki sajtótájékoztatójukon közölték az SaS, az OĽaNO és a Sme rodina képviselői.

 

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint Matečná nemcsak most, hanem már korábban, a Szlovák Földalap elnökeként is kudarcot vallott. A miniszter szemére vetette többek között, hogy ellopják a gazdák földjeit, terményeit, továbbá azt is, hogy a kistermelők fizikai támadásoknak vannak kitéve.

A rendkívüli ülést indítványozó javaslatot legalább 30 képviselőnek kell aláírnia. Sulík szerint nyilvánvaló, hogy az aláírásokat gyorsan össze fogják gyűjteni. Hozzátette: reméli, hogy Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő „férfiként fog hozzáállni a dologhoz, és úgy fog eljárni, ahogy az a tisztességes társadalmakban szokás.”

 

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint is a miniszterelnök feladata lenne, hogy leváltsa Matečnát. „Azt gondolom, hogy ezt már régen meg kellett volna tennie” – tette hozzá.

„Ha a gazdák földjein gaz nő, előveszik a gyomirtót. Mi, ellenzéki képviselők csak ahhoz az eszközhöz nyúlhatunk az agrárminiszter posztján kinőtt gaz ellen, amely rendelkezésünkre áll – figyelmeztetni és kezdeményezni a leváltását” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Igor Matovič, az OĽaNO elnöke.

Matečná leváltásához az ellenzéknek nincs meg a kellő szavazata, a koalíciós képviselők támogatására is szükség lenne. „Én személyesen számítok az olyan emberek szavazatára, mint Marek Maďarič, talán Ján Podmanický (mindketten Smer-SD), és talán Lucia Žiťňanská (Most-Híd) is. Remélem, hogy többen is csatlakoznak” – tette hozzá Matovič.

Michal Feik, az agrártárca munkatársa az ellenzéki képviselők kijelentéseire reagálva elmondta, hogy Matečná a tervezett külföldi munkalátogatására tekintettel csak jövő héten fog reagálni egy sajtókonferencián.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?