Visszaadták az öt magyar tag voksát a kisebbségi bizottságban

Bukovszky László
Pozsony |

Újra van szavazati joga a nemzeti kisebbségek bizottsága valamennyi nemzetiségi tagjának, a kormány tanácsadó testülete tegnap módosította az alapszabályát. 

„Visszaállt az eredeti szavazási rend, összesen 33 szavazati joggal bíró tagja van a testületnek, ebből 23 voksa van a 13 kisebbség képviselőjének és 10 az államigazgatási szervek képviselőinek” – magyarázta lapunknak a módosítást Bukovszky László (Híd) kisebbségi ügyi biztos. A kormányzati szervek közül ráadásul szavazati joggal rendelkezik a kisebbségi ügyi, a roma ügyi és a polgári társadalomért felelős kormánybiztos is.

A bizottság az előző Fico-kormány idején fogadott el olyan alapszabályt, amely szerint minden kisebbségnek csak egy szavazat járt, függetlenül attól, hány képviselőjük volt a bizottságban. Az 5 magyar képviselőnek így csak egy szavazat jutott. A módosított alapszabályt támogatták a magyar kisebbség képviselői is. „Alapvetően jó irányba módosult az alapszabály” – mondta lapunknak Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője. A magyar képviselők ugyanakkor kifogásolták, hogy a bizottságnak még ebben a formában sincs megfelelő hatásköre a kisebbségek képviseletéhez. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?