VIDEÓ: Érsek személyesen ellenőrizte a kínai repülőgépbe szánt rakományt

érsek

Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter péntek délelőtt a M. R. Štefánik repülőtérre ment, hogy ellenőrizze a kínai repülőgépbe szánt rakományt. Erről a közösségi oldalán tájékoztatott.

„Megnézzük, hogy benne van-e minden a csomagokban. Szájmaszkoknak, lázmérőknek és gyógyászati eszközöknek kellene ott lenniük, amelyeket az ellenőrzésünk alatt tartunk” – magyarázta Érsek. Egyúttal azt is közölte, hogy reggel egy egészségügyi felügyelő is volt a repülőtéren, aki elmondta a személyzetnek, hogy mit kell tenniük a biztonság megőrzése érdekében.

Jozef Pojedinec, a repülőtér vezérigazgatója megerősítette, hogy a gép pénteken, öt perccel hét óra után landolt. „A távozás tervezett időpontja ma 15 óra, ha minden rendben zajlik” – tette hozzá.

A Sanghajból érkező Boeing 747-400-as teherszállító repülőgép péntek reggel landolt a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren. Egy kereskedelmi járatról van szó, amely orvostechnikai eszközöket – szájmaszkokat, orvosi kesztyűket, védőszemüvegeket – szállít Pekingbe.

A kínai repülőgép Sanghajból érkezik Pozsonyba, majd Pekingbe repül a segélyadománnyal. A kínai repülőgép leszállását a pozsonyi repülőtéren a Közlekedésügyi Minisztérium engedélyezte, szigorú biztonsági előírások betartása mellett. Az egyik feltétel szerint a személyzet nem hagyhatja el a repülőgépet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?