<p>A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala meglepetéssel és csalódással vette tudomásul, hogy a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottságának február 13-i ülésén semmilyen formában nem értékelték a kisebbségi kultúrák fejlesztésére tett ígéretek megvalósulását.</p>
Veszélyben a kisebbségi kultúrák fejlesztése
A tétlenségnek a jövőben súlyos következményei lehetnek a kisebbségekre nézve.
A Kerekasztal képviselői az ülésen olyan határozati javaslatot terjesztettek elő, mely a kisebbségi kultúrák fejlesztésével foglalkozó, egyébként a kormányhivatal által kidolgozott törvénytervezet elfogadását javasolta, kiemelve annak legfontosabb alapelveit. Az ajánlás a jelenlegi tisztviselőket váltó, a kisebbségek iránt vélhetően kevéssé engedékeny kormány számára jelölte volna ki a kisebbségi problémák kezelésének irányát, egyfajta vállalásként.
Az ülésen váratlanul előkerült egy hasonló tartalmú, de megfogalmazásában jóval enyhébb dokumentum a kormányhivatal részéről, a vita után pedig – holott a megegyezésre késznek mutatkozotak a kisebbségek képviselői – egyik javaslatot sem fogadták el..
A Kerekasztal aggályosnak tartja, hogy a Bizottság a következő kormány számára semmilyen ajánlást nem tett a kisebbségi kultúrák támogatására nézve. A jelenlegi tisztviselők utódainak kezét így semmilyen vállalás, sem pedig ajánlás nem köti. Így azok a kulcsfontosságú törvény végrehajtását jóval könnyebben elszabotálhatják, vagy halaszthatják. A Kerekasztal súlyos taktikai hibának tartja a hétfőn történteket, de a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel kíséri a tervezet sorsát, hogy a kisebbségi kultúrák fejlesztése törvényes, átlátható és a közösség számára is hasznot hozó keretek között folytatódjék.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.