Vérszemet kaptak az orvosoktól

Pozsony |

<p>A gyerekeknek tetszeni fog, a szülőknek nem annyira. Könnyen előfordulhat, hogy az iskolák bezárják kapuikat, és addig nem lesz tanítás, amíg nem sikerül béremelést elérniük a tanároknak. A szakszervezeti vezetők szerint nincs más út.</p>

 

Az orvosok múlt évi akcióján felbátorodva országos iskolabezárásokkal fenyegetőznek a pedagógus-szakszervezetek vezetői, ha nem lesz béremelés az oktatásügyben. Dušan Čaplovič (Smer), az új oktatásügyi miniszter ugyanis csalódást okozott nekik, állítja Ľudovít Sebelédi, a tavaly alakult új pedagógus szakszervezetek vezetője.

Čaplovič nyíltan közölte, hogy a tanárbérek és az iskolaügy finanszírozásának rendszerében egyelőre nem tervez változásokat. További tárgyalások a tárca és a szakszervezetek között májusban várhatók.

Sebelédi szerint azok csalódtak a legnagyobbat, akik a változás reményében szavaztak a Smerre.

„Azt hittük, lesz valamilyen előrelépés. A mostani helyzet elég nagy motiváció arra, hogy történjen valami” – nyilatkozta a lévai tanár, hozzátéve, hogy kimutatásaik szerint 6–8 százalékkal csökkenhet az infláció miatt a tanárbérek értéke, ha sem idén, sem jövőre nem lesz béremelés.

Az orvosok is csak radikális lépésekkel tudtak eredményt kicsikarni a kormánytól, ezért a pedagógusok számára sem marad más út, véli Orosz István, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója. „Nem tartom a sztrájkot jó megoldásnak, de sajnos más út már nem kínálkozik” – mondta lapunk kérdésére.

További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában!

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?