Vers és mesemondó verseny a „Féjában”

A hagyományteremtés szándékával került megrendezésre az Esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban az a vers és mesemondó verseny, amelyre több mint hatvan általános iskolás tanuló nevezett be.

A hagyományteremtés szándékával került megrendezésre az Esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban az a vers és mesemondó verseny, amelyre több mint hatvan általános iskolás tanuló nevezett be. A versenykiírást az Ister-Granum Eurorégióhoz tartózó települések általános iskoláinak küldték el a szervezők, így nem csak Magyarországról, hanem a felvidékről is szép számmal érkeztek versenyzők.

A nemes versengés február 28-án és 29-én zajlott. Az első nap a felső tagozatos tanulók tettek bizonyságot felkészültségükről, rátermettségükről. Délelőtt a mesemondók, délután a versmondók szerepeltek. A második napon az alsó tagozatosok kerültek sorra, hasonló tematikai megosztásban. Jó volt látni, ahogy a Közösségi Ház dísztermét megtöltötte a sok kipirult arcú, izgatott gyermek, s az őket elkísérő szülők és felkészítő tanárok. Általánosságban elmondható, hogy a versenyzők magabiztosan, jól felkészülten álltak a zsűri elé, s szép kiejtéssel adták elő a szabadon választott verseket és meséket. A zsűri tagjai nem voltak könnyű helyzetben, amikor a sok színvonalas produkciót rangsorolni kellett. Közhelynek tűnik, de így igaz, az ilyen versenyeknek nincsenek vesztesei, ezt szimbolizálandó minden versenyző egy szép emléklapot vihetett haza. A legjobbakat díjakkal és különdíjakkal jutalmazta a zsűri. Versmondásban a felsősök közül: I. díj: Farkas Edina (8. o. Párkány), II. díj: Tóth Edina (5.o. Szalka) III. díj: Házler Nadin (5. o. Esztergom, József A. ált. isk.), különdíjat kaptak: Veres László (6.o. Dorog, Eötvös J. ált. isk.), Kerecsényi Szilárd (8.o. Párkány), Gombos Erika (5.o. Esztergom-kertváros, Arany J. ált. isk.), az alsó tagozatosok helyezettjei: I. díj: Kalocsai Abigél (2.o. Csolnok), II. díj: Keszegh Ágnes (4.o. Párkány), III. díj: Fodor Péter (2.o. Köbölkút), különdíjat kaptak: Schaub Gábor (4.o. Esztergom, József A. ált. isk.), Mihalovics Cintia (1.o. Csolnok), Forró Vivien (1.o. Tokod). A mesemondó kategória felsős tagozatos díjazottai: I. díj: Fazekas Csaba (7.o. Párkány), II. díj: Varga Bianka (5.o. Párkány), III. díj: Kiss Klaudia (6.o. Csolnok), különdíjat kapott: Horváth Mátyás (7.o. Párkány), az alsó tagozatos helyezettek: Szurcsík Ádám (4.o. Párkány), Kotolácsi Zoltán (2.o. Párkány), Smidt Kitti (4.o. Bény), különdíjat kaptak: Petrovics Kristóf (2.o. Bény), Tóth Ildikó (4.o. Csolnok), Drégely Anikó (3.o. Köbölkút).

A díjakat az Esztergom-kertvárosi Részönkormányzat elnöke, Bajkó Sándor adta át. Könyvutalványokat és értékes tárgyjutalmat kaptak a díjazottak. A rendezvényt példa értékűen támogatták a kertvárosi vállalkozók, valamint a civil szervezetek, a Kertvárosért Baráti Egyesület, a Magyar Vöröskereszt Kertvárosi Alapszervezete, a Kertvárosi Részönkormányzat Elnöke, valamit Meggyes Tamás Esztergom Város Polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?