Vélemények Gašparovičról - 1. rész

<p>Vasárnap búcsút vesz hivatalától Ivan Gašparovič, helyét Andrej Kiska veszi át. Előtte azonban még nézzünk meg néhány véleményt arról, hogyan látták ismert személyiségek a&nbsp;leköszönő államfőt.</p>

Milyen köztársasági elnök volt Ivan Gašparovič?

Bugár Béla, a Híd elnöke: Nem volt független, a Smer meghosszabbított keze volt. A köztárasági elnök nem rendelkezik sok hatáskörrel, de Gašparovič még alap feladatait sem látta el: például 5 év alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben. Az igazságügyben pedig kimondottan feszültséget és kárt okozott azzal, hogy nem nevezte ki Čentéšt főügyésznek. Kisebbségi témákban sem nyilvánult meg pozitívan, úgyhogy – bár ilyet nem szabadna mondanom – hála Istennek, hogy távozik posztjáról.

Ondrej Dostál, az OKS elnöke: Ivan Gašparovič volt az eddigi legrosszabb államfő, aki 1989 óta az ország élén állt. A szlovák politika legsötétebb tendenciáinak a megtestesítője, a Mečiar-korszak aktív szereplője volt, államfőként pedig Robert Fico meghosszabbított keze, sokszor úgy viselkedett, mintha a Smer tagja lenne. Egyetlen pozitív lépés sem fűződik a nevéhez, csak vegetált tisztségében. Legemlékezetesebb lépése, hogy nem nevezte ki Jozef Čentéšt főügyésznek.

Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök: Nem tudom, a leköszönő államfőnek miben volt vagy volt-e egyáltalán saját véleménye. Döntései a kormányéival annyira egybehangzóak voltak, hogy külön tanulmányt igényelne annak kimutatása, mennyi működött önállóan és a köztársasági elnökök tekintélyének súlyával.

Miroslav Kusý politológus: Ivan Gašparovič elnökösködése nem valami fényes korszak. 10 évig állt az ország élén, de semmi érdemleges nem fűződik a nevéhez, ellenkezőleg: elnöki hivatal háttérbe szorult, kigúnyolták, nevetség tárgyává vált. Nem csoda, hiszen Gašparovič számára ez nem volt prioritás, neki fontosabb volt a hoki, a foci, a hegymászás és a vadászat. Talán azért nem szentelt megfelelő figyelmet ennek a hivatalnak, mert többre nem volt képes, tőle csak ennyire futotta.

Šarlota Pufflerová, Polgár, Demokrácia és Felelősség igazgatója: Végre elmegy! Nem hagyott maga után semmi érdemlegeset. Nem számít olyan jeles személyiségnek aki új témákkal, nézőpontokkal gazdagította volna a társadalmat. Egyszer sem állt ki a legalapvetőbb emberjogi értékekért, egyetlen önálló véleményt sem hallottam tőle. Ezért nagyon örülök, hogy már nem ül majd az elnöki palotában, és az adónkból nem kap fizetést a semmittevésért. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?