Vegyes bizottság: ismét mindent megígértek

Budapest |

<p>Megpróbálják a lehetetlent. A Magyar&ndash;Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság szerdai ülésén a felek ígéretet tettek néhány olyan kérdést illetően is, amelyek évek óta vita tárgyát képezik Szlovákia és Magyarország között.&nbsp;</p>

 

Az éjszakába nyúló ülés során például megállapodtak, hogy a két állam mindent megtesz azért, hogy a komáromi Selye János Egyetem továbbra is megőrizze egyetemi szintű besorolását. Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter viszont korábban leszögezte, a Selyére is azok a szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, ezért nem vonja vissza az átminősítésről szóló törvényt.A magyar fél végre elismerte, hogy az államnyelvtörvény 2010-es módosítása és a kisebbségi nyelvhasználati törvény előrelépésnek számít, mondta lapunk kérdésére Solymos László. „A zárónyilatkozatba erről bekerült egy mondat” – tette hozzá a Híd parlamenti frakcióvezetője, aki a szlovák küldöttség tagjaként vett részt az ülésen. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős magyar helyettes államtitkár korábban visszalépésként beszélt az említett módosításokról. Az államtitkárság közleménye most sem szól a Solymos által említett előrelépésről. A frakcióvezető az egyik legfontosabb eredménynek tartja, hogy jegyzőkönyvbe került: a két külügyminisztérium szakmai szinten elkezdi oldani a kettős állampolgárság problémáját. A leghevesebb vitát az oktatási-nevelési támogatás szétosztását érintő újítások váltották ki. A magyar kormány ugyanis 2010-ben egységesítette a határon túli támogatások rendszerét (létrejött a Bethlen Gábor Alap), és már nem a Pázmány Péter Alapítvány közvetítésével, hanem közvetlenül a szlovákiai szülőknek utalják a támogatást. Ezzel viszont megsértik azt a 2004-es államközi szerződést, amely kimondja, hogy a pénzt Szlovákiában csakis a Pázmány oszthatja szét. A két fél álláspontja eléggé eltér, állítja Solymos. A magyar küldöttség azzal érvelt, hogy nem sértettek szerződést, csak a pénz kiosztásának módja változott. A véleménykülönbségek tisztázása céljából a bizottság szakértői tárgyalást fog folytatni. A tárgyaláson részt vett Horony Ákos jogász, aki tavalytól az MKP kérésére tagja a magyar küldöttségnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?