Közélet

Végre meghallgatták a gazdák panaszát

Peter Pellegrini kormányfő segítséget ígért azoknak az elégedetlen kelet-szlovákiai gazdáknak, akik traktoros tüntetésre készülnek a jövő héten. Pellegrini szerint a rendőrök minden törvényszegővel szemben egyformán fognak fellépni.
Németi Róbert

2019. február 16. 17:00

Peter Pellegrini - TASR-felvétel

Tárgyalóasztalhoz ült Peter Pellegrini kormányfő és Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány az elégedetlen kelet-szlovákiai gazdákkal. A helyi mezőgazdászok súlyos problémáira Ján Kuciak oknyomozó újságíró halálát követően derült fény. A gazdák számos olyan esetről számoltak be, amikor nem tudnak hozzáférni saját vagy bérelt földterületeikhez, illetve a megművelésért járó állami támogatást Smerhez közeli személyek kaparintják meg. „Azt szeretnénk, ha egy kerekasztal-beszélgetés során a kis-, közép- és nagygazdákkal közösen, minden érintett állami szerv jelenlétében találnánk megoldást a problémákra” – közölte Patrik Magdoško, az egyik károsult gazda, a Mezőgazdászok Kezdeményezése egyik tagja. A gazdák jövő hétre traktoros tüntetést szerveznek. Traktorokkal és egyéb munkagépekkel Pozsonyba készülnek. Ugyanakkor Milan Lučanský rendőrfőkapitány korábban kijelentette, a széles körű útlezárások miatt nem ad engedélyt arra, hogy a gépekkel behajtsanak a fővárosba. „Elmagyaráztuk, hogy a tüntetés nem a politikáról szól, hanem a szlovákiai mezőgazdaság megreformálásáról” – mondta Magdoško.

Peter Pellegrini szerint a gazdák biztosak lehetnek abban, hogy a rendőrség senkit nem fog védelmezni, s minden törvényszegővel szemben egyformán fog fellépni. „Nem fogom tolerálni, hogy csak a gazdagok, a jó kapcsolatokkal és hatalommal rendelkezők érhessék el céljaikat” – mondta a kormányfő. Kijelentette, mindent elkövet azért, hogy az állami hivatalok törvényesen járjanak el. „A hallottak alapján elfogadhatatlan, hogy az állami szervek a meglévő dokumentumok alapján nem képesek, vagy nem tudnak dönteni arról, ki jogosult egy adott földterület megmunkálásáért járó támogatásra” – közölte Pellegrini, aki szerint az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) belső problémáit csak egy belső átvilágítással tudják orvosolni. „Meg kell vizsgálni, hogy nincsenek-e olyan szoros családi vagy baráti kapcsolatok, illetve olyan kivételezések, amelyek gátolhatják a támogatási rendszer működését. Ha bebizonyosodik, hogy az állami hivatalnokok nem teszik a dolgukat vagy más érdekeit képviselik, akkor határozottan fel kell lépni velük szemben”– zárta Pellegrini.

Milan Lučanský rendőrfőkapitány szerint minden esetet egyedileg kell elbírálni, s ezzel az egész rendszerben változások állhatnak be. A főrendőr konkrét személyt jelölt ki a Kassai Kerületi Rendőrkapitányságon, aki a gazdák panaszaival foglalkozni fog. Állította, kész átfogó ellenőrzést elrendelni, illetve a személycserék lehetőségét sem zárta ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová magyar civilekkel egyeztetett

Haščák állítólag egymillió eurót fizetett a Gorilla-felvételért

Két sztrókja is volt a Trónok harca sztárjának

Pénzzel lehet pénzt keresni

TRAGÉDIA: Kamion gázolt gyalogost, a sofőr először azt hitte, egy állatot ütött el

Az SNS támogatja az előrehozott választásokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?