Végre lefelé araszol az ingatlanok átlagára

panelházak
Pozsony |

Az elmúlt évek látványos árrobbanását követően az idei második negyedévben már csökkent a szlovákiai lakóingatlanok átlagára, az egyes régiók között azonban továbbra is látványos különbségek vannak. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

A szlovákiai lakóingatlanok átlagára az idei második negyedévben 2,3 százalékkal csökkent az előző negyedévihez és 6,5%-kal az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a szlovák jegybank legfrissebb, kedden közzétett elemzéséből. A lakóingatlanok négyzetméterenkénti átlagára 2498 euró, 58 euróval alacsonyabb az előző negyedévben mérttől. A lakások és családi házak ármozgása között azonban látványos különbségek vannak.

„A lakások négyzetméterenkénti átlagára 2711 euró, ami 3 százalékkal marad el az előző negyedévitől és 8 százalékkal az egy évvel korábbitól. A családi házak négyzetméterenkénti átlagára ezzel szemben az előző negyedévihez képest 0,7%-kal, 1944 euróra nőtt. Éves viszonylatban azonban a családi házak átlagára is 2,1 százalékkal csökkent”

– mondta el lapunknak Roman Vrbovský, a jegybank elemzője.

Regionális különbségek

Látványos különbségek vannak az egyes régiók között is. „Az ingatlanárak az év második negyedévében a legtöbb régióban csökkentek. Kivételt képez az a két megye, amelyekben a legtöbb magyar él, Nyitra megyében ugyanis az árak enyhén emelkedtek (1,3%-kal az előző negyedévhez képest), míg Nagyszombat megyében stagnáltak. Jelentősen csökkentek az árak ugyanakkor Eperjes (-5,1%), Kassa (-4,9%), Trencsén (-4,6%) és Zsolna (-4%) megyében” – mondta Vrbovský. Eperjes megyében a csökkenés főként a lakásárak folyamatos esésének köszönhető. Kassa, Trencsén és Zsolna megyében pedig a megyeszékhelyek áresése járult hozzá a látványosabb csökkenéshez.

Az abszolút összeget tekintve a legalacsonyabb négyzetméterenkénti árat azonban továbbra is Nyitra megyében mérték, ahol ez 1454 euró. A sorban Trencsén (1579 euró), Besztercebánya (1708 euró), Nagyszombat (1869 euró), Eperjes (1913 euró), Zsolna (1953 euró) és Kassa (2111 euró) megye következik. A legdrágábban továbbra is Pozsonyban juthatunk hozzá a lakóingatlanokhoz, ahol a négyzetméterenkénti átlagár 3138 euró.

Az árcsökkenés okai

„Az ingatlanárak csökkenésének a legfontosabb okai között szerepelnek a magas energiaárak, amelyek hirtelen emelkedése és ingadozása elsősorban az ukrajnai orosz katonai invázióval függ össze. Ugyanakkor az áruk és szolgáltatások árait a világjárvány utáni gazdasági fellendülés is felfelé nyomta. A családoknak így egyre kevesebb elkölthető pénzük maradt, az ingatlanpiac a nyár folyamán ezért érezhetően lehűlt, és az ingatlanárak növekedése is jelentősen lassult” – állítja Vrbovský. A jegybank elemzője arra is emlékeztetett, hogy az Európai Központi Bank monetáris politikájának a szigorítása miatt a lakáshitelek kamatai is emelkednek. „Ez két okból is megdrágítja a jelzáloghiteleket és korlátozza az elérhetőségüket. Az első a már említett kamatemelkedés, amely a következő hónapokban is folytatódni fog. A második pedig a háztartások megtakarításainak az átmeneti csökkenése a magas infláció miatt” – tette hozzá Vrbovský.

Mire számíthatunk?

Az elmúlt időszak fejleményeinek – többek között az ingatlanok iránti csökkenő érdeklődésnek – köszönhetően javult az ingatlanvásárlást tervezők alkupozíciója. „Elmondható tehát, hogy már nem az eladó a piac korlátlan ura, végre a vevőknek is van némi mozgásterük az ártárgyalásoknál. Ennek köszönhetően az ingatlanárak korrekciójáról beszélhetünk, és várhatóan ez a trend a következő negyedévekben is folytatódhat” – véli az elemző.

Az egyes régiók között azonban továbbra is lesznek különbségek. „Alapvető feltételezésünk, hogy az árak növekedése stagnálni fog, valahol jobban, valahol kevésbé fognak csökkenni vagy emelkedni. Ez régiónként, de egy-egy városon belül is változó képet mutathat. Ennek az egyik oka, hogy az új építési engedélyek számának a növekedését regisztráljuk, az épülőfélben levő lakások száma történelmi csúcsokat döntöget. Ennek pedig enyhítenie kellene az ingatlanéhséget, visszaállítva a kereslet és kínálat arányát a normális szintre” – figyelmeztet Vrbovský.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?