Végleges: Pellegrini nem indul az elnökválasztáson

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő nem indul a jövő évi köztársaságielnök-választáson. A döntése végleges.

A választási időszakot kormányfőként akarja befejezni. Pellegrini szerint a legmegfelelőbb köztársasági elnök Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) lenne.

Ezt a szerdai kormányülés után közölte a kormányfő.

A miniszterelnöknek szerinte több lehetősége van arra, hogy segítsen az embereknek. Az államfőnek inkább diplomatának kellene lennie.
 

„Látom azt, hogy a kormányfői pozícióból mi mindent lehet megtenni. Az államfő járkálhat, mosolyoghat, papírokat írhat alá, koszorúzhat… De ténylegesen nem változtathatja meg a törvényt, nem adhat pénzt valamire, és nem utasíthatja a minisztereket arra, hogy mit tegyenek” – mondta a kormányfő. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az államfői pozíció inkább az ország reprezentálását jelenti, és éppen ezért leginkább Lajčák külügyminiszter számára felelne meg ez a pozíció.

„Ez egy olyan ember, aki megnyithatná a világ ajtaját a vállalkozóink és delegációink előtt, ami eddig Szlovákiában kevés államfőnek sikerült. Miroslav Lajčák lenne a legjobb államfő az elkövetkező öt, vagy talán tíz évben is” – véli Pellegrini. Lajčák ugyanakkor ismételten elutasította az indulását.

A kormányfő egyúttal értékelte a kormányzással töltött elmúlt hat hónapját. A három legfontosabb prioritást szerinte tudják teljesíteni. Sikerül csillapítani a társadalmi feszültséget, ahogy a Szlovákiáról külföldön kialakult képet is javítani tudják, és a „baráti jellegű állam” kialakítása is jó úton halad. „Nem állítom, hogy hat hónap alatt az ország minden problémáját sikerült megoldanunk, de bízom benne, hogy senki sem vonja kétségbe az igyekezetünket” – mondta. Szlovákia szerinte a legjobb időszakát éli a létrejötte óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?