Városok uniója: Jó lenne, ha Matovič előbb egyeztetne, aztán cselekedne

Igor Matovič

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) üdvözölné, ha Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter először szakértőkkel és olyan emberekkel egyeztetne, akik helyi szinten ismernek egy-egy problémát, és csak ezután hozna döntéseket – tájékoztatta a TASR-t az ÚMS az ukrajnai menekültek elszállásolásáért javasolt támogatással kapcsolatban.

„Senki nem keresett meg bennünket, nem volt semmiféle egyeztetés” - jelentette ki Daniela Piršelová, a szervezet szóvivője. Az ÚMS szerint először az önként felajánlott szálláslehetőségeket kellene kihasználni, nem pedig „bizniszt csinálni mások szenvedéséből”.

„Érthetetlen, hogy az állam első körben miért nem használja ki az államigazgatás lehetőségeit. Minden járásban van járási hivatal. Nem beszélve arról, hogy itt elsősorban a szolidaritásról lenne szó” - jegyezte meg Richard Rybníček, az ÚMS elnöke.

A javaslatot a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) is bírálta, és ugyancsak a pénzügyminiszter szemére veti, hogy nem egyeztetett a társulással. ZMOS álláspontja szerint az önkormányzatok nem engedhetik meg maguknak, hogy kifizessék a menekültek elszállásolásáért járó támogatást, majd várják, hogy mikor és mennyit térít meg belőle az állam. A ZMOS szerint a szállodákat és a panziókat kellene támogatni a menekültek elszállásolása fejében, ez célzott és hatékony segítség lenne a járvány által megtépázott ágazatnak, egyúttal az államnak rálátása lenne a külföldiek mozgására.

A támogatás kifizetését pénteken (február 25.) hagyta jóvá a parlament, az összegről a kormány dönt, Igor Matovič azt mondta, a hét végéig előterjeszti a jogalkotási javaslatot.

Az elképzelés szerint napi 7 euró járna egy felnőtt, 3,50 euró pedig egy gyerek elszállásolásáért. 30 napos hónapban ez 210 euró egy felnőtt után, egy gyerek után a fele. Matovič javaslata szerint a támogatást az önkormányzatok fizetnék, majd a pénzügyminisztérium „feltöltené” a kasszájukat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?