Várhatóan az MKP etikai bizottsága elé kerül Samu István ügye

Samu István
Komárom/Gúta |

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége hétfő esti komáromi kihelyezett ülésén tudomásul vette Samu István kizárását a gúta önkormányzati frakcióból, aminek következtében – az alapszabály értelmében – megszűnt az érintett párttagsága is.

Mivel Samu István tagja volt az Országos Elnökségnek és Tanácsának, valamint a járási szerveinek is, kizárásával ezekben betöltött funkciói is megszűntek. A Menyhárt József pártelnök által vezetett zárt ülésen meghallgatták az érintett feleket, a gútai helyi szervezet vezetőségét, a város MKP-s polgármesterét, valamint Samu Istvánt és két támogatóját is. Kocur László pártigazgató lapunknak elmondta, az elnökség nem jogosult tagsági kérdésekben dönteni, az egyes helyi szervezetek működésébe sem avatkozik bele direktív módon. Mivel azonban kétségek merültek fel az alapszabály értelmezésével kapcsolatban, az elnökség az Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottsághoz fordul az ügyben. Ugyanezt tervezi Samu István is. A párt szervezési és működési szabályzata ugyanis kimondja, hogy a frakcióból való kizárással akkor szűnik meg a tagsági viszony, ha a helyi taggyűlés határozatban állapítja meg a tényállást. Erre viszont mostanáig nem került sor.

Samu István kizárását bizalomvesztéssel indokolta a párt gútai frakciója. Az érintett a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében koholt vádnak tartja, hogy politikailag megbízhatatlan lenne, mindig is a párt ideológiai célkitűzései mentén cselekedett, viszont szerinte a helyi szervezetben néhány személynek útjában állt. Samu István korainak tartja azt a felvetést, hogy kizárásával esetleg további tagok is távoznak-e az MKP helyi szervezetéből.

Az etikai bizottságnak egy másik, Gútát érintő üggyel is foglalkoznia kell, kilenc gútai MKP-tag ugyanis a párt helyi elnöke, Viola Miklós ellen nyújtott be beadványt, mivel szerintük többszörösen megszegte a párt alapszabályzatát. Viola Miklós volt egyébként az, akinek bizalmatlansági indítványa nyomán kizárták Samu István az önkormányzati frakcióból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?