Közélet

Van elég gáz Szlovákiában, szükség esetén más országok is kaphatnak belőle

Szakértők szerint nem kell aggódni: télen biztosan lesz elég gáz arra, hogy kifűtsük az épületeket.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. szeptember 24. 17:40

földgáz
- Szlovák Kormányhivatal

A Lengyelország és Szlovákia között található, nemrégiben átadott gázvezeték hazánk energiabiztonságát hivatott erősíteni.

Kapacitása nagyjából 5,1 milliárd köbméter, ami lényegében képes fedezni az ország éves gázfogyasztását.

Bár korábban arról beszéltek, a nyersanyag kizárólag a mi irányunkba fog áramlani, olyannyira kedvező a helyzet, hogy már folynak a tárgyalások az üzleti együttműködésről az északi szomszédunkkal is – állítja az Szlovák Gázművek (SPP) vezérigazgatója.

(hnonline)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pénz euró

Fájóan csökken a reálbérünk

bácsi k

Nyugdíj a második pillérből

ed

Mikor és mekkora összeget fog kapni? Hamarosan megérkezik a 14. nyugdíj!

Eduard Heger

Csütörtökön tartják a parlament rendkívüli ülését

néni k

Hogyan biztosítsuk magunkat idős korunkra?

f

Új lengyel benzinkutak érkeznek Szlovákiába!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.