Változatlanok a baloldaliak kifogásai

Pozsony. A volt elnök fia külföldre hurcolásának ügyében hozott mečiari amnesztiarendeletek semmissé nyilvánítását kezdeményezi a Polgári Konzervatív Társaság.

Pozsony. A volt elnök fia külföldre hurcolásának ügyében hozott mečiari amnesztiarendeletek semmissé nyilvánítását kezdeményezi a Polgári Konzervatív Társaság. Peter Tatár képviselő elmondta, hamarosan felkérik a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőit, együtt terjesszék a parlament elé a mečiari kegyelmeket érvénytelenítő alkotmánytörvény tervezetét. Szlovákia csatlakozott a terroristaellenes világkoalícióhoz, és Tatár szerint mindent el kell követnünk a gyanú elkerüléséért, hogy jogrendszerünk az állami szervek közreműködésével megtörtént terrorista cselekedetek tetteseit védi. A társaság bízik benne, a szeptember 11-i tragédia után azok a honatyák is támogatják a javaslatot, akik – főleg a Demokratikus Baloldal Pártjának tagjai – korábban ellenezték a dupla amnesztia semmissé nyilvánítását. „Az alkotmánybíróság felépítéséről szóló törvény 75. cikke megfelelő megoldással szolgál a problémára. Kizárólag a kárvallottakon múlik, élnek-e e törvény adta lehetőségekkel. Az amnesztiák érvénytelenítésével kapcsolatos alapvető alkotmányos kifogások változatlanok” – nyilatkozta lapunknak Ladislav Orosz baloldali képviselő, az alkotmányjogi bizottság elnöke. (s, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?