<p>Pozsony/Zsolna. Lapzártánkig nem sikerült megoldani a válsághelyzetet a zsolnai kórházban, az esti és éjszakai ügyeletek biztosítását katonaorvosokkal biztosítják. A kórház vezetése és az orvosok egész nap tárgyaltak.</p>
Válsághelyzet Zsolnán
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter leállította az összes halasztható és tervezhető műtétet, és megtette az előkészületeket, hogy a betegeket a környező kórházakba szállítsák. Az orvosok tegnap újabb ajánlatot tettek a kórház vezetésének a bérek lehetséges csökkentésére vonatkozóan, egyben azt követelték, hogy a kórház újra alkalmazza a korábban elbocsátott 18 orvost. A bércsökkentést 5 kategóriában, 150-500 euró közti összegben javasolták maguk az orvosok, egyben azonban fizetésemelést is javasoltak a kórház legalacsonyabb, 400-500 eurós fizetéssel rendelkező alkalmazottainak. Azt állítják, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő kórház még így is 77 ezer eurót takarítana meg. Zvolenská szerint azonban a javaslat nem fogadható el, a béreket nem azért kell csökkenteni.
Glváč: bűncselekményt követtek el
Martin Glváč védelmi miniszter szerint az orvosok csütörtöki lépése akár bűncselekményként is értékelhető. Szerinte azzal, hogy néhány perccel az ügyelet előtt jelentették be, hogy nem veszik fel a munkát, a szervezett bűnözés körébe tartozik. Zvolenská szerint elképzelhetetlen, hogy az orvos napközben megműti a beteget, majd délután hazamegy annak ellenére, hogy ő van beosztva ügyeletre. „Ez életveszélyes helyzeteket eredményezhet, erkölcsileg elfogadhatatlan, és meg kell vizsgálni, hogy nem ütközik-e a büntetőtörvénykönyv paragrafusaiba” – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Nincs országos sztrájkkészültség
Az orvosszakszervezet tegnap még nem hirdetett sztrájkkészültséget a zsolnai kórházban kialakult helyzet miatt, de nem zárta ki ezt a lehetőséget, ha a túlórák ügyét nem rendezik megnyugtatóan. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy a zsolnaihoz hasonló helyzet más kórházakban is kialakul. Zvolenská szerint nem a tiltakozás formájával van a probléma, csak azzal, hogy az utolsó pillanatban jelentették be. (lpj, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.