Valótlanságokat állít a „nyugdíjlevél”

Pozsony |

<p>Újra elhelyezte ugyanazt a hazugságot a Szociális Biztosító a magánnyugdíj-pénztári tagoknak írt tájékoztatójában, ami 2 hónappal ezelőtt is szerepelt benne. Az ajánlása sem változott: 40 év felett meg kell gondolni, 45 felett pedig jobb kilépni a 2. pillérből. A szórólapot a napokban kapják meg a pénztártagok.&nbsp;</p>

Még több mint 3 hétig, június 15-ig dönthetnek a nyugdíjpénztári tagok arról, hogy visszatérnek-e az egypilléres állami rendszerbe. A Szociális Biztosító egy újabb levélben próbálja a lehető legtöbb embert a visszatérésre buzdítani, amiben valótlan információkat is használ. „A bruttó értéknövekedés a 2. pillérben 10 év alatt 17,8%-os volt, míg az 1. pillérben 68%-os” – állítja az első nyugdíjpillért működtető állami intézmény. Ez alapján azt állítja, hogy az inflációt is beszámítva a nyugdíjpénztárakba befizetett összeg évente 1,16%-ot vesztett értékéből.

Amellett, hogy összekeveri az almát a körtével, a 2. pillér hozamára vonatkozó állítása is hamis. A Magánnyugdíj-pénztárak Szövetségének (ADSS) tájékoztatása szerint ugyanis a 2005 és 2015 közötti bruttó hozam a legrosszabbul teljesítő, garantált hozamú pénztárakban is 29,08%-os volt. Mivel az infláció 10 év alatt 25,61%-os volt, még ezek az alapok is biztosítottak egy minimális hozamot a befizetett összegre. „A részvényalapok bruttó hozama 33,91%, a vegyes alapok hozama pedig 32,65% volt tíz év alatt” – állítja az ADSS.

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a pénztárak hozamát a Szociális Biztosító „hozamához” hasonlítja, a Szociális Biztosító ugyanis nem termel semmilyen hozamot, hiszen nem kezel semmilyen vagyont sem. A 68 százalékos „hozam” feltehetően az elmúlt 10 év alatt végrehajtott nyugdíj-valorizáció, de ezt elhallgatja az intézmény. A nyugdíjak emelkedését törvény írja elő, a biztosító pedig csak tartja a markát, elvárva, hogy az állam fedezze a ma már közel egymilliárd eurós hiányát.

A biztosító azzal hirdeti az állami nyugdíjpillért, hogy az „állam mindig gondoskodik a nyugdíjáról”. Szakértők szerint azonban az a kérdés, hogy mekkora nyugdíjat biztosít majd az állam, mert a jelenlegi számítások szerint az állami nyugdíj már nem a bér 45–50%-a, hanem csak 25–30%-a lesz.

Az állam garanciavállalásával és a magasabb állami nyugdíjjal próbálja visszacsábítani az egypilléres rendszerbe a nyugdíjpénztári tagokat a Szociális Biztosító. A napokban postázott szórólap azt próbálja bizonyítani, hogy az első pillér fenntartható lesz a társadalom szinte már biztosra vehető elöregedése esetén is.

„A demográfia nem az egyetlen meghatározó tényezője az 1. pillérnek, fontos a munka termelékenysége és a kifizetett bértömeg is” – áll a szórólapon. Szakértők szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a maihoz hasonló, a bérhez mérve viszonylag „gazdag” nyugdíjat tud majd fizetni az egypilléres rendszer. 25 év múlva évente közel kétszer annyian mennek nyugdíjba, mint ahányan a munkapiacra belépnek – figyelmeztet Jozef Mihál parlamenti képviselő, volt szociálisügyi miniszter.

Mihál szerint megtévesztő a biztosítónak az az érve is, hogy a nyugdíjak 92 százalékát az EU tagországaiban az állami felosztó-kirovó, vagyis a nálunk első pillérnek nevezett rendszer biztosítja. „Izlandon például a nyugdíj 90 százalékát a 2. pillér teszi ki, de Svédországban is, amely híres a szociális rendszeréről, a nyugdíjak közel 50 százalékát fizeti” – állítja Mihál. Hollandiában és Dániában ez az arány 60 százalékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?