Vallomás tett az informatikus, aki az USB-kulcsot titkosította Dobroslav Trnkának

Dobroslav Trnka

Dobroslav Trnka volt főügyész tárgyalásán a Pozsonyi I. Járásbíróság bírója kedden a Gorilla-ügyben meghallgatta a Főügyészség egyik korábbi informatikusát. A tanú elmondása szerint a vádlott 2013-ban azt kérte tőle, hogy titkosítson egy USB-kulcsot.

„Titkosítottam és átadtam neki” - mondta a bíróságon az informatikus. Körülbelül 10 DVD-t és CD-t másolt át, az egész nagyjából három órát vett igénybe, a titkosítást Dobroslav Trnka házában végezte el. „Másra nem emlékszem” - jelentette ki a tanú. A másolás során véletlenül belehallgatott néhány felvételbe, mint mondta, zúgást és számára ismeretlen személyek beszélgetését hallotta. Vallomása szerint Dobroslav Trnkának nem volt tapasztalata a titkosítással.

„Nem a Gorillát másolta. Ilyen ügyben külső embert szólítottam volna meg” - reagált a vallomásra a vádlott. Azt nem zárta ki, hogy a tanú átmásolt valamit a házában, de jelen volt egy harmadik személy, a volt főügyész felesége is. „Beismerem, műszaki dolgokban nem vagyok valami ügyes” - tette hozzá Dobroslav Trnka.

A Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze május elején emelt vádat Dobroszlav Trnka ellen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozója arra a következtetésre jutott, hogy a volt főügyész nem vizsgált ki minden bűncselekményt, amiről tudomást szerzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?