Vallo: A pozsonyiak legalább 75 százalékát be kell oltani

Matúš Vallo

Ha biztonságosabb körülmények között és szabadabban akarunk élni Pozsonyban, fontos, hogy a fővárosi lakosok legalább 75 százaléka be legyen oltva a COVID-19 betegség ellen. Ezt Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere jelentette ki csütörtökön, és egyben arra buzdította a fővárosiakat, hogy oltassák be magukat.

Pozsonyban a legfrissebb adatok szerint a lakosság 52 százaléka vette fel az első, és 38 százaléka a második adag vakcinát. Vallo szerint ez nem elég. A szakértők véleményét tolmácsolva kijelentette: kollektív immunitásról csak 75 százalékos átoltottság esetén beszélhetünk. "Ez az én célom is" - fűzte hozzá.  

"A nyarunk nyugodt lesz. Az őszi hullámnak ott, ahol a legmagasabb lesz az átoltottság, csekély hatása lesz, és elegendőek lesznek a legenyhébb korlátozások" - állapította meg Alexandra Bražinová, a Komenský Egyetem Orvosi Karának epidemiológusa.

A főpolgármester hozzátette: nyáron ugyan lazábbak a járványellenes óvintézkedések, a lakosság ennek ellenére nem ringathatja magát a biztonság hamis illúziójába. "A vírus ősszel visszatér. Ezért arra buzdítok minden pozsonyi lakost, hogy ne habozzon, és jelentkezzen a védőoltásra, ha eddig még nem tette meg" - zárta Vallo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?