Valentovičot vádolja a KDH

Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint Ivan Valentovič egészségügyi miniszter durván korlátozná a lelkiismereti szabadságot, úgy, ahogy azt 1989 óta senki rajta kívül.

Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint Ivan Valentovič egészségügyi miniszter durván korlátozná a lelkiismereti szabadságot, úgy, ahogy azt 1989 óta senki rajta kívül. A szaktárca ugyanis megszüntetné az orvosok azon jogát, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadják bizonyos gyógykezelések, orvosi beavatkozások elvégzését. A tervezet – mely várhatóan ősszel kerül a parlament elé – elsősorban a nőgyógyászokat érinti, akik közül sokan nem hajlandók elvégezni a művi terhességmegszakítást.

Pavol Hrušovský pártelnök szerint az egészségügyi miniszter és a kormányfő az ország jellegének megváltoztatására készül. „Az a legrosszabb, hogy az emberek egyéni meggyőződése is zavarja őket” – jelentette ki a KDH elnöke. Daniel Lipšic alelnök szerint a miniszter javaslata alkotmányjogi problémákat is felvet. „Ezzel gyakorlatilag minden kórház számára kötelezővé tenné az interrupció elvégzését, még a magán-, vagy az egyházi intézmények sem lehetnének kivételek” – indokolta álláspontját a miniszter. Szerintük a vonatkozó törvény módosítására nincs szükség, mivel az a gyakorlatban nem okoz gondot, a páciens választhat magának olyan kórházat, ahol elvégzik ezt a beavatkozást is. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?