Választási útmutató – fontos tudnivalók

Választási útmutató – fontos tudnivalók

Február 29-én, szombaton a bársonyos forradalom óta immár tizedik, az önálló Szlovákia történetében pedig nyolcadik alkalommal lesz országos parlamenti választás.

Tavaly kétszer is az urnákhoz járulhattunk – államfőt és európai parlamenti képviselőket választhattunk, úgyhogy sok olvasónk már gyakorlott szavazónak számít. Mivel azonban minden választásnak megvannak a maga jellegzetességei, az esetleges félreértések elkerülése végett és a voksolás zökkenőmentessége érdekében összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Mikortól meddig szavazunk?

A választás egynapos: kizárólag 2020. február 29-én – szombaton – járulhatunk az urnákhoz. Ha a polgármester nem határoz másképpen, reggel 7 órától este 10-ig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek. Mindenki az állandó lakhelye szerinti szavazókörben voksolhat. Hogy pontosan melyik utcában, melyik épületben, arról az önkormányzatnak mindenkit írásban kell értesítenie. Aki valamilyen okból mégsem kap ilyen tájékoztatást, a községe önkormányzatánál érdeklődhet.

Milyen iratokra van szükség?

Mielőtt elindulunk a szavazóhelyiségbe, ellenőrizzük, megvan-e minden, amire szükségünk van! A legfontosabb a személyi igazolvány és az esetleges szemüveg. Ha nem találja az igazolványát, másik két személlyel tanúsíthatja a személyazonosságát. Útlevelet, jogosítványt nem fogadnak el, azokban ugyanis nem szerepel az állandó lakhely. Az urnához csak 18. életévét betöltött személy járulhat. A börtönbüntetésüket töltő és a cselekvőképességükben korlátozott személyek nem szavazhatnak.

Választási igazolvány

Aki intézett magának választási igazolványt, bármelyik város bármely szavazóhelyiségébe elmehet. Az igazolványt február 10-éig lehetett igényelni, és február 28-áig átvehető.

Érdekes

Eddigi kormányfők

Vladimír Mečiar (ĽS-HZDS) – 1993
Jozef Moravčík (DÚ) – 1994
Vladimír Mečiar (ĽS-HZDS) – 1994
Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) – 1998
Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) – 2002
Robert Fico (SMER-SD) – 2006
Iveta Radičová (SDKÚ-DS) – 2010
Robert Fico (SMER-SD) – 2012
Robert Fico (SMER-SD) – 2016
Peter Pellegrini (SMER-SD) – 2018

Nem szégyen tájékozódni!

A szavazóhelyiségben érdemes megnézni a kifüggesztett mintát, hogyan kell kitölteni a szavazólapokat. Ha valami nem világos, a választási bizottságtól kérhetünk információkat. Arra is rá lehet kérdezni, valaki visszalépett-e a jelöltek közül.

Ellenőrzik, jó választóhelyiségben vagyunk-e

A választási bizottság a személyi igazolvány alapján ellenőrzi az adatait, és ha kiderül, hogy a lakhelye szerinti jó szavazóhelyiségbe ment, csak nem szerepel a polgárok jegyzékében, a testületnek kötelessége beírni önt a jegyzékbe.

Érdekes

A 2016-os választások végeredménye

  • Smer 28,3%
  • SaS 12%
  • Oľano-NOVA 11%
  • SNS 8,7%
  • ĽSNS 8,1%
  • Sme rodina 6,6%
  • Híd 6,5%
  • Sieť 5,6%
  • KDH 4,94%
  • MKP 4,04%
  • SKOK 0,83%
  • TIP 0,72%
  • SDKÚ 0,26%
  • SZS 0,7%
  • KSS 0,6%
  • Šanca 0,25%
  • SMS 0,17%
  • Odvaha 0,1%
  • Spoločne za Slovensko 0,1%
  • DS Ľudo Kaník 0,1%
  • MKDSZ 0,1%
  • Priama demokracia 0,1%
  • VZDOR 0,1%

Ahány párt, annyi szavazólap

Ezúttal pártokra és képviselőjelöltekre voksolunk. A törvényhozásba legfeljebb 150 honatya juthat be, ezért a pártok is legtöbb ennyi jelöltet állíthattak. A parlamenti választáson induló 25 pártból csak 13 állított teljes, 150 fős jelöltlistát. A választási bizottságtól annyi – 25 – szavazólapot kapunk, ahány párt indult a megmérettetésen. A szavazófülkében első lépésként ki kell választani egy pártot – a kitippelt párt lapját –, és azon megjelölhetünk legfeljebb 4 nevet úgy, hogy bekarikázzuk a jelölt neve előtti sorszámot. Nem kötelező preferenciaszavazatot adni, a kiválasztott szavazólapot (csak ezt az egyet!) úgy is betehetjük a borítékba, hogy nem karikázunk be senkit. Lehet csak egy nevet is megjelölni, ha viszont 4-nél többet karikázunk, vagy a megengedettől eltérő módon jelöljük meg, a preferenciaszavazat érvénytelen. A pártra leadott voks azonban így is érvényes lesz. Ha eltévesztjük, szóljunk a választási bizottság tagjainak, kérjünk új lapokat! A szavazólapot mindenképpen be kell tenni a borítékba, és ne felejtsük el leragasztani!

Miután kijöttünk a szavazófülkéből

A leragasztott borítékot a választási bizottság előtt be kell dobni az urnába. A korábbi választásoktól eltérően most a megmaradt – összesen 24 – szavazólapot nem vihetjük ki a szavazóhelyiségből, hanem azt is be kell dobni egy másik, a fölösleges lapokat gyűjtő urnába. Aki mégis kiviszi a helyiségből, az kihágásnak minősül, és 33 euróra büntethetik.

Érdekes

Eddigi házelnökök

  • Ivan Gašparovič (ĽS-HZDS) – 1993
  • Jozef Migaš (SDĽ) – 1998
  • Pavol Hrušovský (KDH) – 2002
  • Pavol Paška (SMER-SD) – 2006
  • Richard Sulík (SaS) – 2010
  • Pavol Hrušovský (KDH) – 2011
  • Pavol Paška (SMER-SD) – 2012
  • Peter Pellegrini (SMER-SD) – 2014
  • Andrej Danko (SNS) – 2016

Titkos szavazás

A szavazófülkében sem családtagjai, sem barátai, sem a választási bizottság tagjai nem lehetnek jelen, amikor kiválasztja a megfelelő pártot, és bekarikázza 4 jelölt nevét.

Mi van, ha egyedül nem megy?

Aki egészségügyi okokból (balesetet szenvedett, nem tudja használni az ujjait, gyengén látó stb.) nem képes egyedül kiválasztani a szavazólapot, valaki elkísérheti őt a szavazófülkébe, és az utasításai szerint megjelölheti helyette a szavazólapot. Ha kell, az urnába is bedobhatja helyette. A segítő személy semmiképpen sem lehet a választási bizottság tagja.

Mozgóurna

Az ágyhoz kötött személyek megkérhetik a lakhelyük szerinti körzeti választási bizottságot, hogy küldjön a lakásukra mozgóurnát. Ilyen esetben két bizottsági tag szállítja házhoz a szavazólapokat, a borítékot és az urnát, és a polgár otthon szavazhat, miközben a bizottsági tagok ügyelnek a voksolás titkosságára. Ilyen esetben a fölösleges, megmaradt 24 szavazólapot a bizottság tagjai előtt kell megsemmisíteni.

Külföldről is lehet szavazni

Akik külföldön tartózkodnak, és a választás napján sem lesznek Szlovákiában, a határon túlról is szavazhatnak. Ezt legkésőbb 2020. január 10-éig írásban kellett igényelniük: a kérvényt e-mailben vagy hagyományos levélben kellett postázni az illetékes község címére, melyet a község honlapján vagy a nyilvános hirdetőtáblán jól látható módon közzétettek. A község a megadott külföldi címre elküldte a szavazólapokat, a szavazóborítékot, egy válaszborítékot és egy útmutatót. A szavazólapok közül ki kell választani egyet, be lehet rajta karikázni 4 nevet, bele kell tenni a szavazóborítékba, le kell ragasztani, majd ezt a borítékot be kell helyezni a válaszborítékba. A postai bélyegző árát a feladó téríti. A szavazatnak legkésőbb február 28-áig meg kell érkeznie. A később kézbesített voksokat nem veszik majd figyelembe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?