Valaki duplázott, valaki pedig felezett

Bár a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelöltlistáján csupán a 23. helyen szerepelt, mégis parlamentbe jutott Duka Zólyomi Árpád, holott pártja „csupán” húsz mandátumot szerzett a parlamentben.

Bár a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelöltlistáján csupán a 23. helyen szerepelt, mégis parlamentbe jutott Duka Zólyomi Árpád, holott pártja „csupán” húsz mandátumot szerzett a parlamentben. A preferenciaszavazatok, azaz a „karikázás” segítségével ő lett az első ilyen képviselő, a választási törvény 1998-as módosítása óta. Négy évvel ezelőtt is változott némileg a preferenciaszavazatok összeszámlálása után az MKP képviselőjelöltjeinek sorrendje. Duray Miklós például második volt 1998-ban a jelöltlistán, mégis egy hellyel hátrább került, hiszen Csáky Pál nevét (amely csupán a negyedik volt a listán) többen karikázták be. Ennek köszönhetően A. Nagy László szintén lejjebb csúszott, a negyedik helyre. Utána viszont nem volt eltérés a jelöltlista és a preferenciaszavazatok alapján felállított sorrend között: ötödik volt Duka Zólyomi Árpád, majd Farkas Pál, Bauer Edit, Bárdos Gyula, Harna István és Mészáros Lajos következett.

Idén viszont jelentősen eltért a jelöltlista és a választás utáni sorrend. Igaz, az első három hely változatlan maradt (Bugár Béla, utána Csáky Pál, majd Bárdos Gyula), mégis számottevő a különbség, ha megnézzük az 1998-ban és az idén megszerzett voksokat. Bugár Béla négy évvel ezelőtt a karikázás lehetőségével élő választók 44 százalékának bizalmát kapta, most már 63 százalékukét. Idén az MKP-ra preferenciaszavazatot leadó választóknak 43 százaléka voksolt Csáky mellett, szemben az 1998-as 25 százalékkal. Bárdos Gyula örülhet a legjobban, hiszen 15 százalékot szerzett szemben az 1998-as 2,1 százalékkal. Duka Zólyomi Árpád a negyedik lett a választók bizalmának köszönhetően, hasonlóan az ötödik Duray Miklóshoz, aki eredetileg csupán a jelöltlista kilencedik helyén állt. A listán elfoglalt és a végső sorrend között két hellyel csúszott hátrább Farkas Pál, Szigeti László, Köteles László és A. Nagy László is. (szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?