Közélet

Valahol a nagyvilágban

Kerek évfordulók egymásba kapcsolódása nyújt ösztönzést és ad alkalmat annak az alkotásnak a felelevenítésére, mely 2000-ben a kritikusi szavazáson minden idők ötödik legjobb magyar filmjének minősült.
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. augusztus 19. 05:21

Greta Thunberg
Hatvan évvel ezelőtt készült el a Valahol Európában, s 100 évvel ezelőtt született a film világhírűvé vált rendezője, Radványi Géza. Tavaly volt harminc éve annak, hogy a világot járt, emigrációból kétszer is hazatért rendező ugyan nem szülőföldjén, Kassán, de magyarhonban tért örök nyugalomra.

A film üzenetét a 110 évvel ezelőtt született Fábry Zoltánnak a vox humana szellemében fogant írása örökítette meg a szlovákiai magyarság számára. Igaz, nem annak bemutatója után. Radványi Géza remeke csak két évvel később, 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel után került a csehszlovákiai mozikba. Fábry számára, ahogy ezt szinte elérzékenyülve közölte az akkor épp fennállásának első hónapjait átlépő Új Szó hasábjain – Valahol a felnőttek haragszanak címmel – megjelent írásában, hoszszúra nyúlt, tízéves „böjt” után az első magyar film volt, amit megtekinthetett. „Minden nagy film csalhatatlan fokmérője kimeríthetetlensége, megunhatatlansága. Egy látásra nem telsz be vele, újra és újra látni akarod. Kassán csak protekcióval tudtam jegyet kapni egy előadásra, többre nem tellett...” – írta Fábry. S ebben benne volt az élmény magával ragadó erejének kifejezésre juttatása és valamiféle, a kesernyés hangulattal keveredő örömérzés is.

Talán társadalom-lélektanivá táguló személyiségpszichológiai elmélkedésekre is csábíthatnának azok a korabeli körülmények, melyek sejteni engedik a Fábry akkori lelkivilágát uraló belső vívódásokat és tusakodásokat. Fábry talán némi megnyugvást és elégtételt érezhetett azért, hogy egy évvel korábban – Balogh Dénes Árpáddal együtt – emlékiratot intézett a magyar kommunista vezetőkhöz, majd külön a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárához, Rákosi Mátyáshoz. Ebben kérték, hogy a magyar–csehszlovák megegyezés során ragaszkodjanak a csehországi határvidékre deportált magyarok visszamenőleges kárpótlásához, és olyan szerv létesítéséhez, mely hivatva volna képviselni a szlovákiai „magyar dolgozó nép minden politikai, kulturális és gazdasági érdekét, persze a népi demokrácia és nem holmi burzsoá nacionalizmus szellemében”. Ebből a pozsonyi tárgyalások során, ahol a magyarországi felet a kommunista pártlap, a Szabad Nép főszerkesztője, Révai József és az MDP két főtitkárhelyettese, Farkas Mihály és Kádár János képviselte, született a tisztán kulturális-népművelési hatáskörrel rendelkező Csemadok. Mindazonáltal Fábryék úgy érezhették, hogy interveniálásuknak mégis volt hatása a magyar vezetés magatartására. Ennek azonban a teljes korabeli „lenini-sztálini” kommunista politikának behódoló, s már-már a szervilizmusig jutó retorika s – nyilván kényszerű kisebbségi önvédelmi célszerűségi szempontokat követő – magatartás kinyilvánítása lett az ára. De vajon mit érezhetett Fábry Zoltán, ha beletekintett az egy évvel korábban, épp a Valahol Európában forgatása idején papírra vetett, titkos (az 1991-ben a Kalligram Kiadóban megjelent, Lanstyák István és Repinszky Tamás által válogatott) naplójegyzeteiben, ahol az antifasizmust nagyhatalmi érdekké torzító fejlemények személyes fájdalmaival küszködve mondta ki: a honvédelmi háborúban született orosz patriotizmus mint „sztálini világimperializmus biztosítja magának az előteret”. De még 1948 januárjában is azt írta naplójában, hogy „csak olyan magatartásnak van értelme, mely egyszerre likvidálja a nácizmust és rokonait, valamint a szláv kommunizmust és tartozékait”. Egy hónappal később, az 1948-as csehszlovákiai kommunista fordulat küszöbén bűnösnek kiáltotta ki a magyarországi kommunistákat, akik „hangosan a magyar patriotizmus mai letéteményeseinek szerepét vállalják, de nyugodtan hagyják, hogy egy több mint félmilliós magyar tömeg elkallódjon”. S közben azt is megvallotta: „engem jobban érdekel, hogy mi veszett el az emberi jóból, mint az, hogy mit nyertünk vele szociálisan.”

Ilyen, szinte a tudathasadással fenyegető előzmények után szánta rá magát Fábry a szlovákiai kommunista párt orgánumaként megjelenő Új Szó első száma szerkesztőségi beköszöntőjének megírására. Az aligha kétséges, hogy feltörő örömérzéséről tanúskodtak bizakodó és biztató szavai: eljött a pillanat „amikor társulni kell, és beszélni lehet, társulni újra, ember- és munkasorba állni újra. Élni felemelt fejjel, és közösséget építeni, oszthatatlan békét, emberség fegyvertörő szocializmusát, imperializmus és háború ez egyetlen ellenszerét”. A szocializmust a humánummal elválaszthatatlanul azonosító alapállásból kiindulva keresett kapaszkodót a korszellemhez is igazodni igyekvő múltba tekintés, mely lehetőséget adott a sérelemérzés kifejezésre juttatására is. „A masaryki demokrácia és a lenini tanok mohó tanítványaiként indultunk. A kommunizmus a humanizmus mai summája: sugározta lelkesedésünk. Börtöntöltelékek lettünk... Mi a kezdet kezdetétől árnyékban élők voltunk, mindig mostohagyerekek... Mi sosem voltunk a napos oldal elkényeztetettjei... Történeti tévedésből kerültünk a vádlottak padjára.” A tudatos, a szlovákiai magyarság felszámolására irányuló, lelke mélyén oly mély sebeket hagyó erőszak elkövetése feletti ítéletmondásba nyilván a még mindig hajszálon függő kisebbségi lét megóvása miatti aggály és óvatosság is belejátszhatott.

A Radványi Géza filmjének megtekintése után született vallomáserejű írása, csakúgy, mint az azt megelőző Ady-örökséget birtokba vevő és egyéb, kiváltképp a fasizmust atavisztikus gyűlölettel kárhoztató megnyilatkozásai ugyanis nélkülözik a korabeli propagandaszólamok beszivárgását.

Közösségépítés és az emberi szabadság utáni vágy apoteózisa hatja át a háború után az országutakon kallódó árvák sorsának mély átélését, és Fábry ebből fakadó, magával ragadó reflexióit. Fábry a közös európai sors pillanatfelvételeiként idézi fel az otthon, apa, anya, játék és kenyér nélkül maradt, bandába verődő, az utakat veszélyeztető, lopni, rabolni, gyilkolni kényszerülő éhes gyerekek garázdálkodását, amint „felnőttek kísérteties, ördögi figurákká szenesedett áldozataivá” válnak. A szövegből talán még Fábry elcsukló hangja is kiérezhető, amikor azt olvashatjuk, hogy „elsötétül a kép, és egy villanásra gödröt látni, sírt”. Eltemetik a „csínytevő” gyermekek ellen felhergelt falusiak puskagolyójától halálos találatot kapott egyik csöppnyi csapattagjukat, Buksit. Megszólal egy rekedt hang: „Tud itt valaki imádkozni? S akkor előbb halkan és akadozva, majd egyre erősödőn és kórusban felnyög a Miatyánk.”

S talán a rémülettel vegyes borzadály elől menekülni igyekezve folyamodott Fábry a látszólag eljelentéktelenítő, szinte nyegle hangvételhez, amikor felidézi egy öreg várromban különcre akadó gyülevész gyerekbanda elvadultságát. „Evés-ivás, orgia után a gyerekeknek kedvük szottyan egy kis akasztásdira... Csak úgy, tréfából. Nem nagy dolog: az előbb is, ahogy jöttek, rettenetes árnyékként egy fán négy akasztott embert lóbált a szél, furcsák voltak, mulatságosak. Könyörgök, akasszuk fel!” Ez a gyermekszájból elhangzott szörnyű elvetemültség azóta az iszonyat szinonimája lett. Az akasztás elmaradt. „A fán felnőttek gonoszságát himbálta a szél. Ez a film ártatlanok egymást erősítő találkozása. Ami és aki itt találkozik, az a vakvágányra futott, szennybe, vérbe fulladt gyermeki ősjóság és édestestvére magas hatványon, a művész, a szellemember tudatos erkölcsi muszája, tanító, feltáró, változtató példája” – állapította meg szinte pszichológusi ráérzéssel Fábry. S szentenciaként mondta ki, hogy ártatlanok nem ölhetnek meg ártatlanokat, s nyilvánította igazi bűnösöknek a felelőtlen, „a lélekben és szellemben kiskorú gonosszá züllött felnőtteket”.

S Fábry azonnal, közvetlen élmény alapján, saját közelében is felfedezni vélte a filmben tükörbe nézésre kényszerítő hatóerővel feltárult igazságtól fanyalogva elforduló felnőtteket. Az írás elején említést tesz arról, hogy Kassán akadtak a zenészt alakító Somlay Artúrt elmarasztaló magyarok, hogy ilyen csavargók társaságába keveredett. Igaz, a gyermekszereplők árvaházból kikerült csibészek voltak, s a forgatás alatt is ekként viselkedtek. Az elmúlt napokban a film egyik, Szombathelyen élő egykori asszisztense emlékezett vissza arra, hogy többen közülük írni-olvasni sem tudtak. De vajon volt-e erről tudomásuk a Fábry által elmarasztalt kassai úriembereknek? Vagy talán ő maga a hatalom felé is kissé kacsintva nagyított fel kósza mendemondákat, vagy éppenséggel ezekkel igyekezett védeni a filmet a hatalommal szemben?

Hektikus fejlemények kísérték ugyanis Radványi Géza filmjének bemutatását és utóéletét. Fábry a filmet pár hónappal azután látta, hogy Radványi 1949 márciusában Kossuth-díjat kapott annak ellenére, hogy már külföldre távozott. Annak viszont tudatában lehetett, hogy a film nagy visszhangot váltott ki mind a mozilátogatók körében, mind a hatalom berkeiben. Egy visszaemlékezés szerint a pesti pletykák terjesztőinek ugyancsak nagy sikerük volt azzal a ma már megmosolyogtató bennfenteskedéssel, hogy Bánki Zsuzsa nem volt hajlandó fedetlen keblekkel a kamera elé állni, s a felvétel végül is egy statisztalánnyal készült.

A rákosista hatalom reagálását azonban nem a kedélyesség lengte körül. A sajtó a kozmopolitizmus, sőt a hazaárulás vádját szórta rá. Vajon mit tudhatott erről az értesüléseit a rádióból szerző Fábry Zoltán? Annyi viszont bizonyos, hogy voltak ismeretei a pesti politikai és szellemi élet zajlásáról. A titkos napló utolsó, 1948 tavaszáról származó feljegyzése utal a Márai és Lukács György közötti vitára, és ennek kapcsán az antifasiszta Tucholsky – aki öngyilkosságot követett el – sorsára. „Igen, van sértődöttség a sérülésig: Ez az, és ez a Márai-attitűd is adekvátum: sértődöttség az undorig és – mint Tucholsky esetében – a halálig, az öngyilkosságig.”

Amikor 1954-ben Fábry a Kossuth rádióban meghallgatta „az elvetettség listájára került” Márainak az emigránssors lehetetlenségén tépelődő és önnön öngyilkossággal végződött sorsát előrevetítő Halotti beszéd című megrázó versét és Tamási Áron feleletét, a Csemadok folyóiratának, a Fáklyának a hasábjain élete egyik legmegrendítőbb élményeként tett hitet amellett: „Márai neve után nem szabad, hogy a Halotti beszéd jelentse a végpontot.” De vajon mit tudott az emigrációban sikert sikerre halmozó testvéröccséről, aki a családi fáma szerint szintén azért változtatott nevet, mert a tekintélyes ügyvéd és szenátori rangot szerzett apa, Grosschmid Géza kijelentette, hogy „én nem bánom, ha pojácát csináltok magatokból, csak ne az én nevem alatt.” Érdekes, de talán inkább elgondolkoztató, hogy Fábry 1949-ben minden idők legnagyobb filmalkotásaként aposztrofálva Radványi filmjét, magát a rendezőt viszont név szerint meg sem említette, sőt nincs nyoma annak, hogy valamelyik írásában felhozta volna Radványi Géza nevét. Fábry akkor már nem élt, amikor a hetvenes évek végén Radványi Géza hazatért, Nemeskürty István szerint „nem a világsikeres ember vállveregető leereszkedésével, aki az itthon maradottak irigységének hamis fényében sütkérezik, hanem a fészkébe visszatérő madár természetességével...” Bátyja a haláláról értesülve viszont azt jegyezte be naplójába, hogy „hazament meghalni. Vagy hazament és belehalt.”

A Valahol Európában mostani többszöri műsorra tűzésének kapcsán egyes kritikusok kissé érzelgősnek tartják a filmnek azokat a képsorait, amelyek megindítóan ábrázolják, ahogy a gyermekek és a karmester között barátság szövődik, s azt a romos kastélyt hivatalosan is gyermekotthonná alakítják.

Lehet, talán ma sem túl szimpatikus, hogy a film a felnőttek felelősségét a végletekig kiélezve a mában hatványozottan kísértő rémképekkel szolgált, amit Fábry oly messze- és jövőbelátón megérzett. Napjainkban immár a Balkántól a Kaukázuson és a muzulmán világon át Kelet-Ázsiáig nyomorékká váló, roncsolt lelkű gyermekhadak jelzik a háborús gyűlölet elharapózását. S vannak-e, akik megpróbálnának ennek útjába állni, amikor a civilizáció megvédésének örve alatt hatalmi érdekek szolgálatába szegődnek olyan entellektüelek is, akik a fábryi vox humanával egyívású szellem-erkölcs érvényesítésére lennének hivatottak.

A gyermekek számára játékká és szórakozássá váló gyilkolás is globális méreteket ölt. Bárhol fenyegethet immár szerte a nagyvilágban.

Önnek ajánljuk

A vállalkozások állják a szociális intézkedéseket

A megelőzést tavasszal kell kezdeni

Fradi- és Slovan-meccs a tévében

Megkezdődött a parlamenti választás az Egyesült Királyságban

Nagyszombat megye 33 000 euróval segíti meg az eperjesi tragédia áldozatait

A dinoszauruszok is szenvedtek a tetvektől

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.