Vagovič: Minden alternatíva jobb a maffiaközeli kormánynál

vagovič

A Tibor Gašpart követő új országos rendőrfőkapitány is Robert Kaliňák embere lesz, az előrehozott választásokra továbbra is van esély, Bugár Béla pedig pedig téved, amikor azt állítja, hogy a személyi kérdések nem fontosak – mondta el Marek Vagovič, az Aktuality oknyomozó csapatának vezető újságírója a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban tartott beszélgetésen.

A Mózes Szabolcs igazgató által moderált programon szó esett az állami szervek korrupcióval szembeni tétlenségéről és a média helyzetéről, de nem maradt el az parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék kritikája sem.

Vagovič szerint örvendetes fejlemény Tibor Gašpar lemondása, de az új rendőrfőkapitány is szükségszerűen a Smer embere lesz, hiszen a főkapitányt választó bizottság tagjait a belügyminisztérium és a rendőrségi főosztályok delegálják. Eltérő összetételű, szélesebb alapokon felálló bizottságra lenne szükség. A hatalomba való bebetonozás témakörét tovább fűzve Vagovič leszögezte: igenis fontos, milyen személyek kerülnek hatalmi pozícióba, az állami szervek élére, Bugár Béla pedig téved, amikor azzal érvel, hogy a rendszerszintű változásokkal kell foglalkozni, nem pedig azzal, hogy a Smer kit tesz meg miniszterré.

 

A kormányválságot eredményező tüntetéssorozatról Vagovič úgy vélekedik, hogy folyamatos és intenzív utcai nyomásgyakorlás hiányában a Smer vezetői erőben érzik magukat. A Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom azért tudta elérni a Fico-kormány lemondását, mert egyértelmű és következetes követeléseket fogalmazott meg – szemben például a 2012-es Gorilla-tüntetések szervezőivel, akik valamiféle homályos közvetlen demokráciát szorgalmaztak. Ugyanakkor szélesebb bázisra van szükség a diákságnál, ahogy az az 1989-es változásokkor is történt. A parlamenti ellenzék kapcsán Vagovič smeres mítosznak nevezte az ellenzék kormányképtelenségét hangoztató vádakat. Igor Matovič módszereit, sokszor megalapozott bizonyítékok nélküli vádaskodásait jogosan lehet kritizálni, de az ő nyomásgyakorlása eredményezte Tomáš Drucker belügyminiszter múlt heti lemondását. „Kotleba kivételével minden alternatíva jobb a maffia közeli kormánynál”- összegzett Vagovič.

Kapcsolódó cikkünk

Az újságíró elmondta: továbbra is elképzelhetőnek tartja az előrehozott választásokat – akár a 2019-es államfőválasztással egybekötve -, amennyiben az ezt célzó népszavazási kezdeményezés sikeres lesz.

Vagovič – aki Vlastnou hlavou (Saját fejjel) címmel könyvet írt Robert Fico és pártja oligarchakapcsolatiról, az állam foglyul ejtéséről – azt is elárulta, hogy új könyvben kíván emléket állítani Ján Kuciak és Martina Kušnírová életének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?