Pozsony. A vadásztörvény tervezett változtatásával kapcsolatban tizenhat természet-, illetve állatvédő szervezet tegnap a mezőgazdasági minisztériumhoz fordult.
Vadásztörvény: tiltakozás
Pozsony. A vadásztörvény tervezett változtatásával kapcsolatban tizenhat természet-, illetve állatvédő szervezet tegnap a mezőgazdasági minisztériumhoz fordult. Szerintük az új javaslat túlságosan szélesen definiálja a vadászterület fogalmát, így az ország 90 százaléka gyakorlatilag azzá válhat, ahova az emberek már csak a tulajdonosok engedélyével léphetnének be. Azzal a változtatással sem értenek egyet, hogy a jövőben a védett állatokat is a vadállomány kategóriájába sorolná a minisztérium. „Jelenleg csupán a törvény-előkészítő folyamat elején vagyunk, így a javaslatot a civil szféra is véleményezheti, s a minisztérium készen áll a javaslatok megfontolására” – tájékoztatott Czajlik Katalin. A minisztérium szóvivője szerint nem sérülnek az erdőlátogatók jogai, hiszen a cél az, hogy biztosítsák az erdei állatok zavartalan életét azzal, hogy némileg korlátozzák az erdei táborozást, a gépjárművek kijelölt területeken kívüli használatát. Ha ez a rész kimaradna, a vadőrök a kihágások során nem léphetnének közbe. Éppen ezért ezt a javaslatot az állatvédőknek is támogatniuk kellene. A védett állatok vadállományba való felvétele nem a szabad vadászást jelenti, hanem éppen az ellenkezőjét. Míg eddig csak a környezetvédelmi minisztérium rendeletét sértették csak meg, ezentúl az ilyen cselekedet orvvadászatnak minősül, ami komolyabb szankciókat – például a vadászengedély elvesztését – vonhat maga után. (s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.