V4-külügyminiszterek: az Ukrajna elleni orosz támadás sérti a nemzetközi jogot

V4-ek k

A visegrádi csoportot alkotó négy ország külügyminisztere csütörtökön Prágában egyetértett abban, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja a nemzetközi jog megsértését jelenti – közölte Jan Lipavský cseh külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

„Őszinte és nyílt megbeszélést folytattunk, s ma éppen erre van szükség. A cseh (V4-)elnökség úgy véli, hogy a visegrádi csoportban fontos a párbeszéd fenntartása, ez az egyik eszköze a kölcsönös kapcsolatoknak” – mondta a cseh diplomácia vezetője a tanácskozást jellemezve.

Jan Lipavský szerint szükség van az Ukrajnának nyújtott segítség növelésére minden területen.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt hangoztatta: „Ukrajnának joga van ahhoz, hogy nemzetközileg elismert határai között maradjon”.

Méltatta egyúttal azt a cseh kezdeményezést, hogy az Európai Unión kívüli országokból is lőszert szerezzenek Ukrajnának. „Lengyelország ehhez nemcsak pénzügyi, hanem logisztikai támogatást is nyújt” – tette hozzá.

A lengyel diplomácia vezetője szerint a V4-eknek egyeztetniük kellene taktikájukat olyan területeken is, mint a migráció, az infrastruktúra, a mezőgazdaság és az energetika.

A miniszteri nyilatkozatokból kiderült: a négy visegrádi ország között egyetértés van abban, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajna a megtámadott ország, ezért szükség van a segítségnyújtásra, ennek formáiról azonban már eltértek a vélemények. Míg Radoslaw Sikorski és Jan Lipavský azt hangoztatták, hogy országaik fegyvert és lőszert is szállítanak a kijevi kormánynak, addig Szijjártó Péter magyar és Juraj Blanár (Smer) szlovák külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országaik kizárólag humanitárius segítséget nyújtanak az ukránoknak. Budapest és Pozsony ezért a csehek munícióbeszerző kezdeményezéséhez sem csatlakozik. Jan Lipavský közlése szerint a kezdeményezést eddig 18 ország támogatja.

„Az orosz-ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása” 

– tolmácsolta a szlovák kormány álláspontját Juraj Blanár.

Jan Lipavský bejelentette: a négy külügyminiszter a prágai találkozón elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy 10 százalékkal emeljék meg a Nemzetközi Visegrádi Alap költségvetését, ami jelenleg évente 10 millió euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?