Komárom. Jövő héten szombaton holland, belga és német diákokból és kísérő tanáraikból álló, 40 tagú csoport érkezik a komáromi Ipari Középiskolába. Tavasszal aztán az itteni diákok és tanáraik viszonozzák a látogatást, és töltenek el egy hetet Hollandiában, Belgiumban, illetve Németországban.
Üzleti viszonnyá alakulhat a barátság
Kezdetben valamennyi költséget a diákoknak, illetve a vendéglátó intézménynek kellett fedezni. Néhány évvel ezelőtt viszont bekapcsolódtak az iskolai tervezeteket támogató Sokrates-programba, amely főleg az előállított termékek anyagköltségeihez, valamint az ügyintézéssel és szervezéssel járó kiadásokhoz járul hozzá. Kopják elárulta azt is, hogy a három partneriskola küldöttsége soha nem jön üres kézzel: az elmúlt évek során 30 számítógépet, nyomtatókat, fémmegmunkáló gépeket, laboratóriumi felszereléseket hoztak. Az iskola tanárai ezenkívül pénzben nem kifejezhető hasznos ötletet is „ellestek” külföldi kollégáiktól. Vetter János iskolaigazgató megjegyezte: „Az egész program hosszú távú célja, hogy diákjaink a most kialakított baráti kapcsolatok révén néhány év múlva majd kereskedelmi, üzleti kapcsolatokra is szert tegyenek ezekben az országokban.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.