Útlevél nélkül Ukrajnába?

Útlevél nélkül Ukrajnába?
Pozsony |

„Megyünk mi még Munkácsra! Útlevél nélkül!” – reagált Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) és Via Nova vezetője a közösségi oldalán arra a hírre, hogy Forró Krisztiánt, a Szövetség párt elnökét kitiltották Ukrajnából. 

Gubík, aki korábban az MKP színeiben politizált, arra a kérdésünkre, mit értett az idézett kifejezésen, úgy válaszolt, a történelem kereke nem áll meg. Majd hozzátette, lehet, hogy Ukrajna belép az EU-ba és akkor nem lesz szükség útlevélre. Kijelentette, nem ért egyet azzal, hogy Kárpátalja Ukrajna elidegeníthetetlen része, illetve, hogy az ország területi egysége sérthetetlen. „Kárpátalja a jövőben tartozhat több államalakulathoz, ahogy az elmúlt évszázadban is tartozott” – tette hozzá azzal, hogy a bejegyzésben nem határrevízióra utalt. 

Arra a kérdésre, szeretné-e, ha Kárpátalját Magyarországhoz csatolnák, kitérően válaszolt. „Ki nem szeretné, hogy a magyarok egy államalakulatban éljenek?” – kérdezte. Hozzátette, erre a kérdésre a kárpátaljai magyarok határozott választ tudnának adni.

Gubík a közelmúltban indult a Szövetségen belül működő MKP-platform vezetői tisztségéért. Ennek ellenére úgy nyilatkozott, jelenleg nem tagja a Szövetségnek. Ezt a párt sajtóosztálya lapunknak szintén megerősítette. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?