Utalni kezdik az oktatási-nevelési támogatást

Pozsony |

<p>Szeptemberben megkezdődik a &bdquo;Szülőföldön magyarul&rdquo; pályázati programon nyertes pályázatok kifizetése és várhatóan a korábbi évekhez hasonlóan, ütemezetten év végéig mindenkinek a számlájára kerül az összeg, tájékoztatta lapunkat Fabó Mária, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének pályázati koordinátora a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleménye alapján.&nbsp;</p>

Mivel a Bethlen Gábor Alapnak 2014-ben is egyenlegjavulást kell elérnie, idén 17 200 forintot fizetnek a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást igénylőknek. Idén a magyar kormány 110 milliárd forintot zárolt a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíteni tudja a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt. A hallgatói támogatás összege változatlan marad. A szlovákiai magyar szülők tehát idén is 50 euró körüli összegre számíthatnak, a hallgatók pedig 10 euróra. Tavaly egy hónappal korábban, már augusztus végén megkezdték a támogatások kifizetését, és október végéig befejezték az utalást. A támogatás összege tavaly csökkent mintegy 20 euróval, a magyar költségvetési megszorítások miatt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?