Ezen a nyáron már tizenkettedik alkalommal gyultek össze a piktorok Esztergomban, a József Attila Általános Iskolában. Az alkotókedvu ifjak – akik nemcsak kézmuvesek, hanem színjátszók és hagyományorzok is egyben – pályamunkáik elbírálása után költözhettek be a táborba muvészeti vezetojükkel Mezei Erzsébettel együtt.
Ünnep Piktorfalván
Az eltelt hét alatt a piktorfalviak sorra vették a magyar néphagyományban eloforduló ünnepeket, úgy, hogy azokon az egyik oselem, a víz játszotta a foszerepet. Megtartották a tánc, az életöröm ünnepét, de volt Vízkereszt, Virágvasárnap, és feldolgozásra került a Húsvéti ünnepkör is. A sok tennivaló mellett jutott ido kirándulásra is. A táborozók megnézték Párkányt, Veszprémet, Balatonfüredet, és persze felfedezték Esztergomot is. Ellátogattak Tokodra, ahol a kézmuves házban vizes technikákkal ismerkedtek, ennek keretében a csuhézás alapjait tanulhatták meg. További piktori feladat, hogy a mai záróünnepélyen egy-egy jelenetet kell bemutatniuk. A téma: Ünnep Piktorfalván. Ezen a napon palackpostát készítenek majd a Piktorságról szóló üzenettel, a táborban beszélt összes nyelvre lefordítják, azután a dunai habok gondjára bízva, útjára bocsátják.
RENDORSÉGI HlREK
Hétfore virradóra ellopták egy esztergomi lakos Pilismaróton partra húzott ladikját. A kár 150 000 Ft. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.
Esztergomban egy Kis János utcai szállóból hétfon ellopták egy ott lakó személy tárcáját a benne lévo iratokkal (személyigazolvány, lakcímbejelento kártya, adó- és bankkártya), valamint 300 Ft készpénzzel. A tettes és az elkövetés módszere ismeretlen.
Esztergomban egy Bem téri presszót két egymást követo éjszaka próbáltak kirabolni – sikertelenül. A tettes szerdára virradóra kísérelt meg eloször behatolni a helyiség ablakán, ám vélhetoen a megszólaló riasztó meghiúsította tettét. Csütörtökre virradóra feltételezhetoen ugyanaz a tettes ugyanott próbálkozott, de a riasztó ismét megszólalt.
PROGRAMAJÁNLÓ
Kiállítás
Ady Endre Muvelodési Ház (Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. tel.: 33/504- 330) A Duna Muvészkör alkotócsoport tárlata az elso emeleti nagyteremben (július 18-ig).
Duna Múzeum Galéria (Esztergom, Kölcsey u. 2. Ny.: H-V: 10h-16h. Internet: www.dunamuzeum.org.hu): Élet-Képek: Dr. Kalotás Zsolt, „Az év természetfotósa (2001)” kiállítása (július 15-ig).
Keresztény Múzeum (Esztergom, Mindszenti tér 2. Ny.: K-V: 10h-17h. Tel.: 33/413-880): Belépojegy: felnotteknek 250 Ft; diákoknak, gyerekeknek 150 Ft. Gadányi Jeno festomuvész emlékkiállítás és könyvbemutató (augusztus 3-ig).
Kernstok Galéria (Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104. a Polgármesteri Hivatalban, Ny.: hétköznap 9-16 óráig)
Árendás József Munkácsy-díjas grafikusmuvész színházi plakátjainak tárlata (július 18-ig).u Szabadidoközpont (Esztergom, Bajcsy Zsilinszky u. 4.) Az Esztergomi Muvész Céh kiállítása (július 25-ig).
Vármúzeum, Rondella Galéria (Esztergom, Várhegy): Lábik János (Párkány) festomuvész jubileumi tárlata (július 25-ig).
Komolyzene
Bazilika (Esztergom) Szerdán 12.30-kor Seattle Girls’ Choir Prime Voci komolyzenei koncert, Közremuködik: Jerome L. Részletek hangzanak el Wright. Monteverdi, Victoria, Berkey, Hovland, Wright, Bach, Gounod, Gawthrop, Genin, Hairston, Verdi muveibol.
Koncert
Don Vito Pizzéria és Étterem (Visegrád Fo u. 83. Ny.: V-Cs: 12-24.00, P-Szo: 12-03.00 Tel.: 06-26/397-230) pénteken: Sunmachine koncert; szombaton: Zenés-táncos latin est, utána karaoke; vasárnap: Alex and the Paid Holiday. A koncertekre belépojegy nincs!
Zenith Disco (Tokodaltáró, 10-es foút 42. km) szombaton: Roxy DJ-k Partyja: Sterbinszky, Soneec, Danny-L, Szeifert.
Rendezvény
Sörsátor (Nyergesújfalu) Péntek-vasárnap: XIV. Városi Napok és Holsten Sörfesztivál. Fellép többek között Hevesi Tamás, a United, az Irigy Hónaljmirigy, a Crystal, a Romantik, valamint Roy és Ádám.
Színház
Esztergomi Várszínház (Esztergom, Vármúzeum, szabadtéri színpad) Andrew Llloyd Webber–Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár, rockopera. Rendezo és magyar szöveg: Miklós Tibor. július 11-12. (péntek-szombat) 21.00 óra (esonap: július 13. vasárnap).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.