Uniós támogatást kapnak az új rendelők

Heger
Aranyosmarót |

Az egészségügyi minisztérium idén 30 új általános orvosi és gyermekorvosi rendelő megnyitását támogatja az Európai Unió helyreállítási alapjából – jelentette be Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök. A kormányfő szerint ez egy újabb lépés az egészségügyben uralkodó munkaerőhiány enyhítésére.

Hegerék összesen 10 millió eurót különítettek el a helyreállítási alapból az új rendelők megnyitására. A kormány tervei szerint 2025-ig minden évben írnak ki újabb pályázatot, hogy a teljes összeget lehívják az uniós pénzalapból. A jelentkezők azokban a régiókban igényelhetik az anyagi támogatást, ahol a legkritikusabb az általános orvosi és a gyermekorvosi rendelők hiánya. Aki járási szinten szeretne pályázni, legfeljebb 50 ezer eurót igényelhet, ha viszont olyan konkrét községben szeretne rendelőt nyitni, ahol hiányzik a megfelelő ellátás, akkor akár 60 ezer eurót is kérvényezhet.

Még lehet pályázni

A pénzt a rendelő beindítására, a helyiség és a felszerelés felújítására, valamint annak az időszaknak az áthidalására szánjuk, amikor az orvos még a páciensi kör kiépítésén dolgozik. A hozzájárulás fő célja a rendelők létrehozásával és működtetésével kapcsolatos anyagi költségek fedezése a megnyitás utáni első évben”

– magyarázta a kormányfő a csütörtöki sajtótájékoztatóján. Továbbá elmondta, eddig 27 pályázat érkezett az egészségügyi tárcához, és ezek közül 21 sikerrel is járt, így jelenleg már a szerződések aláírása zajlik a nyertes orvosokkal.

A pályázati felhívás egyébként még nem zárult le, az érdeklődők július 31-ig nyújthatják be a kérvényeket. Arról, hogy milyen helyszíneken lehet még igényelni a támogatást, bővebb információkat a www.novaambulancia.sk honlapon találhatnak a jelentkezők.

Ahol nagy a hiány

Az ügyvezető miniszterelnök hangsúlyozta, a korábbi kormányok nem tettek semmit azért, hogy enyhítsék a járobeteg-ellátásban uralkodó munkaerőhiányt.

„Tudtuk, hogy a problémát csakis rendszerszintű lépésekkel lehet megoldani”

– jelentette ki Heger, hozzátéve, hogy éppen ezért látogattak el Aranyosmarótba, ahol a minisztérium számításai szerint kritikusan rossz a helyzet az általános orvosi rendelők számát illetően, de a gyermekorvosi rendelők esetében is súlyos a hiány.

A győztes pályázók között van egy aranyosmaróti származású orvos is, aki korábban a fővárosban nyitott rendelőt, de saját bevallási szerint a pályázat jó lehetőséget biztosított számára, hogy hazatérhessen, és az otthoni közegében kezdhessen el dolgozni. Heger abban bízik, hogy az uniós támogatásnak köszönhetően a közeljövőben több hasonló eset történik.

Széles célcsoport

Michal Palkovič, az egészségügyi minisztérium államtitkára megjegyezte, a lehető legnagyobb célcsoportot szeretnék megszólítani a pályázattal.

„Köztük az orvosi egyetemek végzőseit, a rezidensprogram résztvevőit, a külföldön dolgozó szlovák orvosokat, és azokat is, akik olyan szakirányt végeztek, amely nagyon közel áll az általános orvosi specializációhoz. Emellett megszólítjuk az önkormányzatokat is, hogy kapcsolódjanak be az orvosok keresésébe”

– közölte az államtitkár. Hozzátette, az év harmadik negyedévében egy újabb pályázatot terveznek kiírni, amelyben akár visszamenőleges hatállyal is lehet támogatást kérvényezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?