Ukrajna elutasítja a feltételezéseket, melyek szerint ők állnak a kataszter elleni támadás mögött

kibertámadás

Ukrajna szlovákiai nagykövetsége is reagált azokra a feltételezésekre, melyek szerint Kijev állhat a kataszter elleni kibertámadás mögött. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartják Pozsony vádjait, a helyzet mielőbbi tisztázása érdekében pedig segítséget ajánlottak a nyomozásban.

A nagykövetség egy a közösségi oldalukon közzétett közleményben reagált a miniszterelnök, Robert Fico (Smer) és kormánya vádjaira. Elsősorban arra emlékeztetnek, hogy a szlovák állami intézmények rendszereit már korábban is érte hasonló támadás, közvetlenül azt követően, hogy Pozsony 2023 márciusában MiG-29-es vadászgépeket adott át Ukrajnának.

A nyilatkozat egyúttal arra is kitér, hogy Oroszország sajátos tevékenységére való tekintettel nem kizárt, hogy a Moszkva ellenőrzése alatt álló, ideiglenesen megszállt ukrán területeken lévő infrastruktúrát használtak fel a támadás végrehajtására.

Ukrajna, mint a kiberbűnözésről szóló budapesti egyezmény aláírója, kész együttműködni a szlovák féllel, és hajlandó segítséget nyújtani a bűncselekmény felderítésében

- áll a nagykövetség bejegyzésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?