Közélet

Újra megugrott a szabad álláshelyek iránti kereslet

Pozsony | A Szlovákiában márciusban megjelent koronavírus-járvány ugyan egy időre visszavetette az új munkahelyek iránti érdeklődést, az erre szakosodott internetes portál adatai szerint azonban júniusban már történelmi rekordokat döntött a szabad álláshelyek iránt érdeklődők száma.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. augusztus 24. 15:14

kamionok k
- TASR-felvétel

Az istp.sk munkapiaci szakportál az idei év elején lépte túl a havi 1 milliós látogatottságot. Ezt a tendenciát azonban a koronavírusjárvány a tavaszi hónapokban jelentősen megváltoztatta, havi szinten mintegy 25%-kal csökkent a munkahelyek iránt érdeklődők száma. A visszaesés ugyanakkor már májusban megállt, júniusban pedig egy nagy ugrás következtében a látogatottsági mutatók történelmi rekordot döntöttek, az eddigi legmagasabb értékek jelentek meg a portál működése óta.

Többségben a nők

A Trexima munkaerőpiaci kutató és elemző cég elemzése szerint a 380 ezer munkakereső 1 millió 270 ezerszer kattintott a portálra, és összesen 6 millió 700 ezer oldalt tekintettek meg, átlagosan 5,27 oldalt látogatásonként. A böngészők átlagosan mintegy 4 és fél percet töltöttek az istp oldalain. A teljes weboldal ingyenesen elérhető a www.istp.sk portálon (istp – internetový sprievodca trhom práce, vagyis internetes munkaerőpiaci útmutató), amely naprakész információkat ad a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetről. A rendszert a munkaügyi tárca irányítja a munkaügyi hivatalokon keresztül, a pozsonyi Trexima munkatársainak a gondozásában.

Az istp oldalait főleg a 25 és 34 év közötti munkakeresők látogatják (34%), akiket a 35–44 éves korcsoport követ (20%). Érdekes módon a látogatók több mint fele a nők közül kerül ki (63%). Külföldről is viszonylag nagy az érdeklődés az oldal iránt. Csehországból 6400, Németországból 3700, és még az Egyesült Államokból is 4700 volt a portál oldalára kattintók száma. Az istp oldalán felkínált lehetőségek közül az „Állásajánlatok” (istp.sk/volnepracovnemiesta) szekció a legnépszerűbb, ami egyáltalán nem meglepő, mert ez a portál kínálja a legtöbb állásajánlatot a szlovák internetes munkaerőpiacon.

Nyugati előny

A második negyedév végén az istp portálon meghirdetett állásajánlatok alapján megállapíthatjuk, hogy a Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyében pályázóknak van a legnagyobb esélyük a munkára. Kelet felé haladva egyre kisebb a kínálat, ami hűen tükrözi a szlovák gazdaság regionális szerkezetét. Míg Pozsony megyében több mint 20,5 ezer szabad álláshely közül válogathatnak az érdeklődők, Nagyszombat és Nyitra megyében pedig ezek száma enyhén meghaladja a 10 ezret, Besztercebánya megyében csupán 4,3 ezer, Kassa megyében pedig alig valamivel több mint 3 ezer szabad álláshely van.

01

A járások közül a Pozsonyi (15,4 ezer), Nyitrai (5821) és a Nagyszombati (3532) rendelkezik a legvonzóbb elhelyezkedési lehetőségekkel. Itt talán még jobban szembetűnő az ország nyugati részében fekvő járások fölénye, a keleti régióból egy járás sem szerepel az első 10 között. A magyarok által is lakott nyugati járások közül a már említett Nyitrán kívül a Galántai (2369), a Szenci (1867) és a Dunaszerdahelyi járás (1683) található az első tíz legjobb között. A gazdasági ágazatokon belül a legtöbb kínálat a gépipar, az építőipar és a közlekedés területén van regisztrálva, ami szintén hűen tükrözi az egyes szektorok erejét. Az egyes foglalkozások szerinti kínálat sem számít nagyobb meglepetésnek, bár ezeket a mutatókat jelentős mértékben befolyásolta a jelenlegi gazdasági helyzet.

Széplaki Dénes, Pavol Hudec,
a pozsonyi Trexima piackutató és tanácsadó társaság munkatársai

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jahnátek

Kartellegyezség az uniós támogatásokért

Dacia

Szerb Fiat, szlovák Škoda és mexikói Audi?

Zuzana Čaputová

Čaputová továbbra is az önkéntes tesztelést szorgalmazza

Tomáš Drucker

Drucker azt kéri, legyenek nyilvánosak a központi válságstáb ülései

Peter Pellegrini

A Hlashoz kötődő képviselők ügyészt fognak választani főügyész-jelöltnek

Igor Matovič

A rendőrség foglalkozni fog Matovič horogkeresztes bejegyzésével

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.