Újra kiéleződik a helyzet Lengvarský és Matovič között

A költségvetési javaslat mindenkinek meglepetést okozott. Vladimír Lengvarský azt mondta, meglepődött, amikor megtudta, hogy a pénzügyminisztérium más költségvetési javaslattal állt elő, mint amiben előzetesen megegyeztek. A pénzügyi tárca viszont azon le
Pozsony |

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a pénzügyminisztérium költségvetési javaslatát. Mint mondta, legalább 450 millió euró hiányzik az egészségügy stabil működéséhez. A szakszervezetek állítják, ha a javaslatot elfogadja a parlament, a betegellátás végleg összeomlik az országban. A pénzügyminisztérium viszont nem érti, miért elégedetlenkednek Lengvarskýék, hiszen jövőre még több pénzt pumpálnak az egészségügybe.

Lengvarský kedden közös sajtótájékoztatót tartott az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel. Elmondta, az elmúlt időszakban az egészségügyi tárca tárgyalásokat folytatott a pénzügyminisztériummal, és sikerült megállapodniuk olyan feltételekben, amelyek mindkét fél számára elfogadhatóak lettek volna. Ehhez képest a most bemutatott javaslat nem azonos a korábbi megállapodással, és mind a minisztérium, mind az egészségügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják. Lengvarský azt mondta, az egészségügy stabil működéséhez legalább a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 5,8 százalékára lenne szükség, viszont a pénzügyminisztérium javaslatában mindössze 5,2 százalék szerepel.

Újabb tüntetések

Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség (ANS) vezetője szerint az elmúlt 20 év legrosszabb költségvetési javaslatával álltak elő Matovičék. A számításai alapján mintegy 450 millió euró hiányzik ahhoz, hogy az egészségügy jövőre stabilan működhessen. Petko felszólította a parlamenti képviselőket, hogy ha a javaslat ilyen formában kerülne eléjük, akkor ne szavazzák meg. Ellenkező esetben az egészségügyi dolgozók tüntetni fognak.

„Ha ilyen állapotban fogadják el a jövő évi költségvetést, nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a szlovák egészségügy apokalipszise 2022 decemberében bekövetkezik, mert a kétezer távozó orvoshoz további százak fognak csatlakozni”

– jelentette ki Petko.

Megfizethetetlen energiaár

Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) vezetője úgy véli, hogy 2023 januárjától az egészségügyi szolgáltatás a megfizethetetlen rezsiköltségek miatt luxuscikké válhat Szlovákiában. A rendelők üzemeltetői számára az energiaárak 100–150 százalékkal megemelkedtek, és ezeket a pénzügyi kieséseket már nem képesek fedezni, így ha nem kapnak valamilyen anyagi segítséget, akkor a jövő évtől sokan inkább elhagyják a szlovák egészségügyet. Šóth szerint ebben az esetben összeomlik a járóbeteg-ellátás, a betegek nem lesznek képesek bejutni a rendelőkbe.

„A pénzügyminisztérium és a kormány szégyellheti magát, hogy a döntéseikkel hozzájárulnak ezekhez az állapotokhoz”

– fogalmazott az ASL vezetője.

Hátbaszúrás

Elena Marušáková, a Páciensek Jogvédő Szövetségének (AOPP) alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az előzetes ígéretek ellenére a költségvetési javaslat nem fedezi az innovatív gyógyszerek jobb elérhetőségét biztosító törvény intézkedéseit, az erre szánt forrásokat ugyanis 65 millió euróval megrövidítették.

„Ha az idei költségvetés pofont jelentett a betegek számára, akkor a jövő évi javaslatot egyenesen hátbaszúrásnak nevezhetjük”

– közölte az AOPP alelnöke.

Mint mondta, a pénzügyminisztérium részéről ez egy jelzés a betegek számára, hogy gondoskodjanak magukról, ahogy tudnak. Az egészséges embereknek pedig azt üzenik, jobb, ha már most elkezdenek spórolni, mert ha egyszer megbetegszenek, akkor ez a rendszer nem fogja állni a gyógyszerek árát.

Lengvarský még remél

Lengvarský egyetért Petkóval, szerinte a 450 millió eurós hiány korrekt becslésnek mondható. Az egészségügyi miniszter azt mondta, múlt pénteken tudták meg, hogy Matovičék tárcája végül más javaslattal állt elő, mint amiben előzetesen megegyeztek. Keresték is a pénzügyminisztériumot, de egyelőre nem kaptak magyarázatot a változtatások okaira. A tárcavezető ugyanakkor bízik benne, hogy a hét végéig még tárgyalóasztalhoz ülnek, és sikerül megegyezniük a hiányzó források pótlásáról.

Az egészségügy finanszírozásának rendezése a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) követelései között is szerepel. Peter Visolajský, a szervezet elnöke azt mondta, ha a kormány nem tesz konkrét lépéseket az egészségügy helyzetének stabilizálására, az orvosok nem vonják vissza a felmondásukat. December elsején több mint 2100 szakember hagyhatja el a kórházakat, ha addig nem sikerül dűlőre jutnia a szakszervezetnek a tárcával.

A meglepett tárca

A pénzügyminisztérium a TASR-nek eljuttatott közleményében állítja, meglepődtek Lengvarskýék kijelentésein, hiszen az egészségügyre szánt források az idei költségvetéshez képest 19,44 százalékkal emelkednének, a 2020-ashoz képest pedig több mint 35 százalékkal. A tárca úgy véli, a költségvetés hibás értelmezése annak az eredménye, hogy az érintett felek még nem ismerkedtek meg teljesen a javaslat részleteivel. Emellett megjegyezték, még ennél is több pénz juthatna az egészségügybe, ha a minisztérium adóemeléssel kapcsolatos javaslatait nem blokkolták volna állandóan. A tárca itt elsősorban az SaS vétóira céloz, hiszen Matovič a koalíciós válság kirobbanása előtt magasabb adót akart kivetni az alkoholra, a szerencsejátékra és a dohányipari termékekre, de Richard Sulíkék elutasították ezt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?