Újra elözönlik Szlovákiát a külföldiek

turizmus
Pozsony |

A külföldiek növekvő érdeklődésének köszönhetően a szlovákiai szállodákban és panziókban júliusban tovább nőtt a vendégek száma, a világjárvány kitörését megelőző 2019-es történelmi csúcsot azonban még mindig nem sikerült megdönteni. A külföldi turisták száma minden régióban kétszámjegyű növekedést mutatott.

A szlovákiai szállodák, panziók és egyéb turisztikai szálláshelyek látogatóinak a száma idén júliusban elérte a 661 ezer főt, ami 9%-os növekedésnek számít az egy évvel korábbi 609 ezer látogatóhoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legújabb, hétfőn közzétett felméréséből. Eszerint az idei adat még mindig 51 ezerrel marad el a világjárvány előtti év, vagyis 2019 összesen 712 ezer fős látogatói csúcsától. A vendégek által a turisztikai létesítményekben eltöltött vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót, ami a tizedével több, mint egy évvel ezelőtt. Az átlagos tartózkodási idő 3 éjszaka volt.

„A júliusban regisztrált 661 ezer turistából 394 ezer, azaz nagyjából 60 százaléknyi volt a hazai vendég. A belföldi vendégek száma ugyan nagyjából 3 ezerrel haladta meg a tavalyi szintet, de még mindig 5%-kal maradt el a 2019-es számoktól”

– mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A nyolc szlovákiai megyéből öt – Pozsony, Trencsén, Nyitra, Besztercebánya és Kassa – tudott több szlovákiai üdülőt vonzani, mint egy évvel korábban, a többiben csökkent a számuk.

Júliusban 267 ezer külföldi látogató vette igénybe a szlovákiai szálláshely-szolgáltatásokat, ami 22%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Morháčová szerint az éves növekedés minden régióban látványos volt, egyetlen megye kivételével azonban a külföldiek száma még mindig elmarad a 2019-es értéktől. Az egyetlen régió, ahol már több külföldi látogató volt, mint 2019 júliusában, Zsolna megye. Abszolút számokban kifejezve Pozsony (90 ezer), Zsolna (59 ezer) és Eperjes megyében (43 ezer) volt a legmagasabb a külföldiek száma. Ez a három régió együttesen az összes külföldi látogató közel háromnegyedét adta.

Összességében az idei év első hét hónapjában 3,2 millió vendég szállt meg a szlovákiai turisztikai szálláshelyeken, ami közel 30%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A 2019-es év hasonló időszakában mérttől a vendégek száma még csaknem a tizedével maradt el. A külföldi látogatók száma a felével nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a belföldieké 18%-kal emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?