Újabb munkalehetőség

Érsekújvár/Bart. A fémből készült termékek festésével foglalkozó Amcor Kft. jelenleg tizenhárom személyt foglalkoztat, számuk néhány hónapon belül megduplázódik.

Érsekújvár/Bart. A fémből készült termékek festésével foglalkozó Amcor Kft. jelenleg tizenhárom személyt foglalkoztat, számuk néhány hónapon belül megduplázódik. Ez azért is örvendetes, mert az Érsekújvári járásban a munkahival által közzétett legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta meghaladja a 28 százalékot.

Amint azt Karol Gogola, az Amcor cég ügyvivője lapunknak elmondta az alkalmazottak jelenleg egy műszakban dolgoznak, de a bővítés után a 26 személy három műszakban végzi majd a fémtermékek festését. Az érsekújvári társaság a technológiai berendezések egy részét a holland kormány speciális programjának keretében kapta a hollandiai partnerektől. A berendezést február első felében adták át a cégnek, az átadáson többek között jelen volt Geritt Ybema, a Holland Királyság külkereskedelmi minisztere is.

A Párkány melletti 700 lakosú Barton a munkaképes lakosság 35 százaléka állástalan, ezért is számít jó hírnek, hogy a jövő hónaptól 13-an dolgozhatnak a magyarországi Csolnokon.

„Testvérközségi kapcsolatunk van a magyarországi Bajnával. Ott tudtam meg, hogy a huzalokat gyártó németországi székhelyű Synkron Electric cég bővítést tervez a Dorog melletti Csolnokon lévű üzemében. Felvettük a kapcsolatot az említett céggel és sikerült elintéznünk azt, hogy márciustól szlovákiai munkavállalókat is fogadjanak“ – tájékoztatta lapunkat Bartal István polgármester. Elmondása szerint a cég vállalná a szlovákiai dolgozók utaztatását is. Jelenleg a munkavállalási engedélyek intézése folyik, s ha ez megtörténik, a bartiak akár már márciustól dolgozhatnak Csolnokon.

A németországi cég egyébként tárgyalásokat folytat arra vonatkozóan, hogy fióküzemet nyitna Párkány környékén, ami új munkahelyek létesítését jelentené abban a régióban, melyben a munkanélküliségi arány tartósan meghaladja a harminc százalékot. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?