Újabb kétnyelvű tábla

Dunaszerdahely |

<p>Újabb, a kétnyelvűség gyakorlati alkalmazását szorgalmazó feliratok jelentek meg tegnap reggel a Csallóközben – ezúttal óriásplakáton, fizetett hirdetés formájában. A bilboardok arra hívják fel a figyelmet: miképp kellene feltüntetni a települések nevét a vegyes nemzetiségű területeken.</p>

Az első plakátok Somorján jelentek meg, az elkövetkező napokban a Felső-Csallóköz több településén is mintegy húsz ilyet helyeznek ki. A kezdeményezés hátterében a csallóközcsütörtöki székhelyű Pro Civis Polgári Társulás áll; elnöke, Őry Péter elmondta: az útjelző-táblák „kétnyelvűsítésére” tett kísérlet ez – teljesen legális keretek közt.

„Közel egy évvel ezelőtt alakítottuk meg a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Intézetet, amelynek célja a magyar nyelv használatának előmozdítása a közigazgatásban – közölte. – Közel ötvenezer darab kétnyelvű figyelmeztető matricát kézbesítettünk ki a déli országrész önkormányzatainak, az iskolák számára kétnyelvű beiratkozási űrlapokat készítettünk. Több mint húsz jogszabályt és rendeletet fordíttattunk le, és útjára indítottuk az Önkormányzati Szemlét, amely tájainkon jelenleg az egyetlen, közigazgatással foglalkozó magyar nyelvű szaklap. A napokban indított kampányunk több síkon mozog; szeretnénk rámutatni, hogy az Európai Unió nemzetiségileg vegyes területein miképp kellene feltüntetni a helységek nevét az útjelző-táblákon.” Az óriásplakátok az adott helyszínek fényképét jelenítik meg, és azt szemléltetik, hogyan nézne ki a helyszín a bevett európai gyakorlatnak megfelelő többnyelvű útjelző-táblával. „Próbáljuk bevezetni azt, amit az állam nem akar, vagy nem tud megoldani” – tette hozzá Őry.

A kampány egyik apropóját az szolgáltatta, hogy Ausztriában a közelmúltban fogadták el azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a többnyelvű közlekedési táblák alkalmazását a vegyes nemzetiségű területeken, például a Szlovákiával és Magyarországgal is határos Burgenlandban. (la)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?