Újabb két Pro Civis füzet az önkormányzatoknál

<p>A Pro Civis Polgári Társulás tavaly megkezdett kiadói tevékenysége folytatásaként a napokban adta ki legújabb két publikációját, a Pro Civis füzetek ötödik és hatodik számát.&nbsp;</p>

 

A sorrendben ötödik füzet pedig éppen az ország előtt álló három választásra reagál – idén novemberre kiírt a megyei és a jövő áprilisára várható államfői, illetve májusi európai parlamenti választások –, vagyis az említett szavazásokat szabályozó törvényeket tartalmazza magyar és szlovák nyelven.  A hatodik Pro Civis füzet az új adatvédelmi törvényt tartalmazza, amely az idén július elsejétől hatályos, és vélhetően tartós lesz, hiszen a jogszabályt már a második Fico-kormány készítette elő, de érdemes megjegyezni azt is, hogy a parlamentben nem kizárólag a kormánypárti képviselők szavazták meg – ami ugyancsak arra utal, a közeljövőben nem kell számolni a törvény módosításával. Az önkormányzatok számára, de a vállalkozói szférának is érdemes áttanulmányozni a törvényt, mert fontos újdonságokat hordoz, de azért is, mert a törvény átmeneti és záró rendelkezéseiben tételesen olvasható, mely rendszereket kell 6, melyeket 9, illetve 12 hónapon belül újraregisztráltatni. A közigazgatási illeték 20, vagy különleges regisztráció esetén 50 euró. Az új törvényi szabályozás kötelező hatállyal előírja minden adatkezelőnek, hogy adatbiztonsági irányelveiket és projektjeiket összhangba kell hozniuk az új előírásokkal. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?