Lezárták a fuvarozók a felsőnémeti határátkelőt az ukrán kamionok előtt

kamionzar

A Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) (UNAS) hétfőn 15 órakor lezárta a Felsőnémeti-Ungvár (Vyšné Nemecké) határátkelőt, és blokkolja az ukrán kamionok belépését Szlovákiába.

A meghatározatlan idejű határblokáddal a lengyel és a magyar fuvarozókhoz csatlakoztak, akik szintén amiatt tiltakoznak, hogy az Európai Unió megkönnyítette az ukrajnai kamionok bejutását az unió területére. A határátkelő blokádjának megkezdését az UNAS és a rendőrség is megerősítette.

„Az eddigi információk, valamint annak kiértékelése után hozta meg a döntést az elnökség, hogy az intézkedés milyen hatással van a szlovák közúti fuvarozóágazatra. Ez alapján csatlakozunk a november 6. óta Lengyelországban és december 11. óta Magyarországon zajló  tiltakozásokhoz” – közölte az UNAS. A személyforgalmat semmilyen módon nem korlátozzák a határátkelőn.

Egy autóval és egy traktorral állták el az utat a tiltakozók. „Eddig mindenki tiszteletben tartja a tiltakozáshoz való jogunkat. További intézkedésig nem engedünk át senkit” – mondta Rastislav Čurma, az UNAS alelnöke. Elmondása szerint a Szlovákiából Ukrajnába való átjutást nem fogják akadályozni.

A rendőrség tájékoztatása szerint figyelemmel kísérik a helyzetet, és készek további intézkedéseket hozni. „A fogalom zavartalanságára közlekedési rendőrök felügyelnek, a rendőrök felügyelik a közrend betartását is” – mondta Denisa Bárdyová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő közölte, a cél az, hogy a közlekedés zökkenőmentes legyen, hogy a dugók és a forgalomkorlátozások a lehető legkevésbé érintsék a lakosságot.

A szlovák fuvarozók az olcsó ukrán konkurencia miatt aggódnak, és több követelést is megfogalmaztak. Úgy látják, ha ezeket a követeléseket az Európai Unió figyelmen kívül hagyja, az a szlovákiai közúti áruszállítás összeomlásához vezethet. Az UNAS már a december 1. és 4. között megszervezett tiltakozás során részlegesen lezárta a határátkelőt a teherforgalom elől.  

A lengyel fuvarozók már régóta blokkolják az Ukrajnával közös átkelőket. A Záhony-Csap (Čop) magyar-ukrán határátkelőnél hétfőn kezdték meg a tiltakozást a magyar fuvarozók.

A szlovákiai fuvarozók követeléseit ifj. Jozef Ráž közlekedési miniszter (Smer-SD jelölt) ismertette az uniós miniszterek december 4-i, brüsszeli találkozóján. Bár egyes EU-tagországok támogatják, hogy szigorúbb szabályozások vonatkozzanak az ukrán fuvarozókra, a nyugat-európai országok nem látnak problémát a jelenlegi szabályozásban, és a jelek szerint ez az elkövetkező hónapokban sem fog változni. „A vegyes bizottság következő üléséig olyan megoldásokat fogunk keresni, amelyek a hazai fuvarozók érdekeit szolgálják, ugyanakkor összhangban vannak az európai partnerek álláspontjával” – mondta Ráž a múlt héten. A miniszter kijelentette, hogy Szlovákia kivétel nélkül minden kamionost ellenőrizni fog, figyelni fognak az áruszállításra és a határon való sorban állásra vonatkozó szabályok betartására. „Tiszteletben tartjuk mindenkinek a tiltakozáshoz és a véleménynyilvánításhoz való jogát, de reméljük, a fuvarozók nem fogják megnehezíteni a szlovákiai lakosság életét” – tette hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Felsőnémeti-Ungvár határátkelőnél várakozó kamionsor vége jelenleg Tiba (Tibava) község végénél van. A kilépésre két-három napot, a belépésre pedig egy órát kellett várakozni. „A személyi forgalom folyamatosan halad” – mondta a TASR hírügynökségnek Agnesa Kopernická, a szobránci (Sobrance) határőrség szóvivője. Vasárnap (december 10.) reggeltől hétfő reggelig 24 óra alatt 174 kamion lépett be Szlovákia területére, és 216 lépett ki az országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?