Újabb egyezség került terítékre az MKP, a Híd és az Összefogás egyesüléséről

Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Az MKP, a Híd és az Összefogás háromoldalú tárgyalásaik során eljutott oda, hogy egy megállapodás-tervezetet tegyenek az asztalra arra vonatkozóan, miként egyesülne a három párt. A javaslatot most az egyes szubjektumok vezetésén belül vitatják meg.

Információink szerint a napokban is zajló tárgyalások során három pártnak sikerült egy olyan megállapodástervezetet kidolgoznia, amely feloldaná azt a problémát, amely abból alakult ki, hogy az egyes szereplők mekkora befolyást kapjanak a közös párt vezetésében. Úgy tudjuk, hogy a közös politikai szubjektum elnökségébe az MKP 9, a Híd 5, az Összefogás 4 tagot delegálhatna. Az MKP-nak a tavaly decemberig tartó tárgyalások során is az volt a feltétele, hogy a pártvezetésben 50 százalékban képviseltesse magát, így a másik két párt nem hagyhatná ki semmilyen fontos döntés meghozásából. Ez ugyanakkor azt is jelentené, hogy a fajsúlyos határozatokhoz vagy a Híddal, vagy az Összefogással, esetleg mindkettővel azonosan kell szavaznia az MKP-nak. A javaslatot a három szereplő vezetése a napokban párton belül vitatja meg.

Információink szerint a mostani megállapodástervezet a legtöbb elemében a decemberben nyilvánosságra került javaslathoz hasonlít. Ahogy arról beszámoltunk, tavaly év végén terítékre került, hogy a közös politikai szubjektum első elnökét az MKP adná, az országos tanácsának vezetőjét pedig a Híd jelölné, az Összefogás pedig egy alelnöki tisztséget kapna. A decemberi tervezet ugyancsak tartalmazta, hogy az MKP, a Híd és az Összefogás ún. platformként létezne tovább a közös pártban, ezzel valamilyen mértékben megtarthatnák az önálló arculatukat. 

A közös magyar párttal kapcsolatban felmerült Gyimesi Györgynek, az OĽaNO parlamenti képviselőjének a neve is. A magyarországi Szabad Európa hírportál azt írja, több forrásuk is megerősítette, a magyar kormány támogatná, ha a korábban a szlovákiai magyar közéletben nem ismert, így abban semleges szereplő Gyimesi lenne az újra egyesülni készülő magyar pártok elnöke. Megkerestük Gyimesit, akitől azt kérdeztük, kapott-e arra vonatkozó megkeresést, hogy ő legyen a közös magyar párt elnöke. „Nem tudok ilyenről” – válaszolt tömören a képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?