Újabb 30 millió euró a zöldenergia-forrásokra

Pozsony |

A Szlovák Innovációs és Energiaügynökség (SIEA) jövő hétfőn, június 13-án elstartolja a Zöld háztartások projekt újabb fordulóját. A 30 millió eurós csomagból a családi házak tulajdonosai hőszivattyúkra, fotovoltaikus panelekre, napkollektorokra és biomasszakazánokra igényelhetnek támogatást.

„A regisztráció több hónapig tarthat, de az e során kiosztott kódot csak a szállítóval kötött szerződés aláírása után lehet majd érvényesíteni, miközben a szállítónak három hónapon belül kel biztosítania a berendezés leszállítását” – mondta el Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter. Szerinte a támogatással kapcsolatos változásokat a hatalmas érdeklődés indokolja, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a legutóbbi támogatási fordulóban 11 perc alatt 15 millió euró kelt el. Sulík szerint a változtatásoknak segíteniük kell abban, hogy a pénzeszközök elosztása igazságosabb legyen.

Az SIEA az egyes szolgáltatók által érvényesített kódok és az általuk megküldött szerződések alapján rendszeresen tájékoztat majd a támogatási alapok egyenlegéről. Így azoknak, akik hamarabb találnak szállítót, nagyobb esélyük lesz az állami támogatásra. A miniszter azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a szolgáltatók ügyfelekkel szembeni kötelezettségeinek a teljesítését a szaktárca nem befolyásolhatja. Ha a szállító nem tartja be a kód elküldésétől a szerződés teljesítéséig a három hónapos határidőt, az ügyfél elesik a támogatástól. Az SIEA csak a végszámla és egyéb dokumentáció – beleértve a fényképeket is – alapján küldi el a pénzt. Sulík hozzátette, hogy a jövő héten induló projekt korántsem az utolsó. A támogatás részleteiről ezúttal is a www.zelenadomacnostiam.sk honlapon tájékoztatnak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?